Karácsonyi ajándék: a Duna TV volt székházát kapja meg az új SZFE

Egy december 24-ei kormányhatározat az alapítvány vagyonkezelésébe adja a Tigris utcai épületet.

2020. december 24., 11:48

Szerző:

A Duna Televízió egykori épülettömbjének egy részébe költöztethetik átmenetileg a Színház- és Filmművészeti Egyetemet – derül ki egy december 24-i kelt kormányhatározatból, a hvg.hu cikke szerint.

Az egyetemet irányító alapítvány kuratóriuma szerdán azt közölte, hogy a tanítás csak február 1-én kezdődhet meg, de azt nem árulta el, hogy hol. Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök azonban már korábban utalt rá, hogy a hallgatók és tanárok által hónapokig elfoglalva tartott Vas utcai épület helyett új helyszínt keresnek - emlékeztet a lap.

A mostani kormányhatározat ezt mondja: „a kormány az állami tulajdonban lévő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest belterület 7488 helyrajzi számú ingatlan „B” épületét versenyeztetés mellőzésével, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új campusának elkészültéig a Színház- és Filmművészetért Alapítvány vagyonkezelésébe és az egyetem használatába adja, az egyetem oktatási tevékenységével kapcsolatos közfeladat ellátásának elősegítése érdekében”.

Ez az épület az I. kerület, Tigris utca 37. alatt található, és a Duna Televízió – inkább a tömb másik oldaláról, a Mészáros utca felőli címen ismert – székháza volt - derül ki a hvg.hu cikkéből.

A Duna Televízió éppen 28 éve, 1992. december 24-én kezdte adását és 2015-ig létezett.

 

15:54

Ezzel termtenének biztonságot munkakörnyezetet a színház dolgozóinak, megakadályozva a visszaéléseket, a zaklatásokat és az erőszakot. Éppen egy éve robbant ki a botrány Eszenyi Enikő körül.

12:07

A Hősök terén rendezett tüntetés vezetőjét azért büntették meg, mert a hatályos szabályok ellenére szervezett gyülekezést. A februári végi megmozduláson körülbelül ezer ember vett részt, többségük maszkot sem viselt.