Fáklyás felvonulással tiltakoznak a civilek Újbudán

Az LMP támogatásával fáklyás felvonulást hirdettek újbudai civilek, mert a Déli Körvasút bővítése miatt kivágják a fákat a Hamzsabégi sétányon. A nagyszabású, akár 5-7 évig tartó építkezés nem csak a zöldterületet csökkentené, hanem megkeserítené a környéken élő mintegy 6000 ember mindennapjait. 

2023. január 14., 20:19

Szerző:

 A civilek és az újbudai önkormányzat decemberben ismét megtámadta a bíróságon a Körvasút környezetvédelmi engedélyét, „a hatástanulmány ugyanis figyelmen kívül hagyta a helyiek érdekeit, a környezetvédelmi szempontokat, és a lehetséges alternatívákat sem vizsgálta meg.”

A projekt ellenzői azt kifogásolják, hogy az új harmadik vágány a Budapest-Belgrád vasútvonalat szolgálná, ezért még több tehervonat menne át a kerület közepén. Ez gyakorlatban a Hamzsabégi sétány felforgatását és több ezer fa kivágását jelentené, és megkeserítené a környéken élők mindennapjait. Ezt még Lázár János építési és beruházási miniszter is elismerte decemberben.

Tóth Sándor Péter, a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület (POPÉK) elnökségi tagja és újbudai lokálpatrióta az Indexnek elmondta, hogy „a beruházást ebben a formában egyszer már megtorpedózták, az általuk megnyert bírósági per pedig első körben el is kaszálta a projekt környezetvédelmi engedélyét, ám később azt a kormányhivatal mégis kiadta anélkül, hogy a technikai tartalmon változtattak volna.”

A civilek aggályai most a következők:

  • a hangnyomásszint a környező ingatlanokban túllépheti az egészségügyi határértéket
  • a korábbi, lápos területre épült lakóházak megsérülhetnek a rezgésterhelésben, ahogy ez már most is megfigyelhető - illetve a park részleges pusztulása és a magas beton támfalak miatt csökkenni fog az ingatlanok értéke
  • az 5-7 évig tartó építkezés és az ilyen méretű objektumok felhúzása élhetetlenné teszi a hatásterületet
  • a hosszan elhúzódó építkezés részleges vágányzárat okoz ezen a már amúgy is nagy forgalmat lebonyolító, zavarérzékeny szakaszon
  • azzal, hogy bebetonozzák Budapest közepébe a tranzit-teherforgalmat; nem oldják meg, hanem állandósítják a kelet–nyugati vasúti szállítás szűk keresztmetszetének problémáját az egész országban
  • a nagyszabású építkezés a városi környezet miatt extra logisztikai megoldásokat, zajvédelmi építményeket igényel, és irreálisan megdrágítja a beruházást

„Gondolják át a terveket, és álljanak elő egy kevésbé pazarló, ember- és természetbarát koncepcióval” – foglalta össze Tóth Sándor Péter, majd kiemelte: a Déli Körvasút Hamzsabégi úti szakaszán körülbelül 6000 ember él, és ez az adat csak a jéghegy csúcsa, hiszen a kerület más részeiről is napi szinten járnak ide valamilyen rekreációs tevékenységet folytatni.

(Kiemelt képünk: A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért tagjai által védett fák a Hamzsabég úton. Forrás: Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Facebook)

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.