Dühös tavasz: viharos szél
Kedden éjjel országszerte erősen felhős, borongós volt az ég, a csapadéksáv egyre inkább kelet felé tolódott. Reggel inkább már csak a Duna vonalától keletre, valamint a déli megyékben számíthatunk további esőre, záporesőre, az Észak-Dunántúlon lassan megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Az északi-északnyugati szelet még élénk, helyenként erős lökések kísérhetik, a minimumok 4 és 9°C között várhatóak.
Napközben eleinte a Tiszántúlon még lehet kisebb eső, majd mindenütt megszűnik a csapadék, felszakadozik a felhőzet, délután északkeleten azonban futó záporok kialakulhatnak. Az élénk északias szél estére mérséklődik, a csúcshőmérsékletek 13 és 18°C között alakulnak.
Szerdán reggel száraz idő várható, északon több, délen kevesebb fátyolfelhővel. Foltokban párássá válik a levegő, helyenként köd is képződhet. 3-8°C közé hűl a levegő.
A hét hátralévő részében változékonyabb, többször szeles időre készülhetünk, futó záporokkal. Átmeneti felmelegedés után pénteken egy újabb hidegfront érkezése várható, mögötte pedig viharossá fokozódhat a szél.