Iszonyúan drága lesz a lecsó, pláne ha szeretjük kenyérrel tunkolni

Kiugróan drágulhatnak tovább a pékáruk és a zöldségek.

2022. június 16., 19:48

Szerző:

A malmok 30 százalékkal emelik a liszt átadási árát júliustól – ezt a feldolgozók szövetségének tagozati elnöke mondta az RTL Híradónak. Hozzátette: egyre nehezebb megfizetni a búzát a történelmi mélypontra gyengült forint miatt.

A paprikáért és a paradicsomért költségeik megugrására hivatkozva kérnének harmadával többet a termelők. A legfrissebb előrejelzések szerint egész évben magas marad az infláció Magyarországon.

(Kiemelt képünk illusztráció. Lecsó készül egy közel négy méter átmérőjű üstben a hatodik alkalommal megrendezett esztári lecsófesztiválon 2017. augusztus 26-án. A másfél tonnányi lecsó elkészítéséhez kétszázötven kilogramm hagymát, ötven liter étolajat, ötven kilogramm szalonnát, hétszáz kilogramm paprikát, háromszáz kilogramm paradicsomot és ötven kilogramm csülökhúst használtak fel. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.