Döntött a Kúria: lehet népszavazás a római-parti mobilgátról

2017. október 10., 12:36

Szerző:

 

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését, és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden – derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből.

A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő, és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be magánszemélyként. Azt akarják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert véleményük szerint a gátat nem a part mentén, hanem beljebb, a Királyok útja–Nánási út-nyomvonalon kellene megépíteni. 

A benyújtott kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV. 5.) számú határozatát?”

Tüntetés a mobilgát ellen. Fotó: MTI / Mohai Balázs

Az FVB augusztus végén megtagadta a kérdés hitelesítését, arra hivatkozva, hogy a csillaghegyi öblözet árvízvédelmét szolgáló létesítmény helyét meghatározza a beruházásgyorsítási törvény, pontosan körülírva azt a területet, ahol a védmű megvalósítására irányuló beruházás megvalósul. Ennélfogva az árvízvédelmi mű elhelyezkedésének, nyomvonalának meghatározása nem tartozik a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe – szögezték le. 

A határozat ellen jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a Kúriához, amely kedden megváltoztatta az FVB döntését, és a kérdést hitelesítette. 

A Kúria megállapította, hogy a fővárosi önkormányzat jogszabályi felhatalmazások alapján pontosíthatja a meghatározott árvízvédelmi mű nyomvonalát. A bíróság szerint a népszavazási kérdés nem ütközik magasabb szintű jogszabályba, a tárgya pedig egyértelműen az önkormányzat hatáskörébe tartozó ügy, így megfelel a népszavazási törvény előírásainak. 

A bíróság döntése jogerős.

A népszavazást akaróknak valamivel több mint 138 000 érvényes aláírást kell összegyűjteniük, a törvény szerint ugyanis a Fővárosi Közgyűlés abban az ügyben köteles helyi népszavazást elrendelni, amelyet a választópolgárok legalább tíz százaléka kezdeményez.

 

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.