Devizahitelesek: nekünk senki sem segített!

A KDNP a magáncsőd intézményével, a Fidesz a forintosítással segítene a bajba jutott hiteleseken. Szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy nem biztos, hogy szívesen fogadnák a családok a kirendelt "csődbiztosokat", a forintosítás pedig beláthatatlan következményekkel járhat. Úgy tűnik, a 300 ezer érintett család nem hatja meg a bankokat, máig lehet rémtörténeteket hallani 270 ezer forintos törlesztő részletekről, és 105 napos ügyintézési időről.

2010. május 19., 17:45

Becslések szerint Magyarországon 300 ezer család került a kilakoltatás szélére hiteltartozás miatt. Az árverezések száma is folyamatosan nő, hiszen míg 2008-ban 1300 lakást árvereztek el, addig idén áprilisig már több mint a dupláját - számolt be a

Népszava. "Lehetetlen dolog, hogy Magyarországon családok százezrei kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe azért, mert egy másik valuta és a magyar pénznem közötti átváltás megváltozik, olyan körülmények között, amikor nekünk erre az arányra semmilyen befolyásunk nincsen" -jelentette ki tegnap Orbán Viktor. Felmerült javaslatként a devizahitelek forintosítása, a magáncsőd intézmények bevezetése, valamint egy központi alap bevezetése is, amiből megvennék a gondba jutott hitelesek lakását, de a családok bérlőként továbbra is ott lakhatnának. Samu János a Concorde Értékpapír Zrt. makroelemzője a forintosítással kapcsolatban elmondta, hogy szinte kizárt, hogy minden devizahitelt átváltsanak forintra. Piaci alapon ez teljesen esélytelen, ugyanis beláthatatlan következményekkel járna - szögezte le Samu János hozzátéve, hogy legfeljebb azt tudná elképzelni, hogy állam csak egyes gondba jutott hiteleseknek segít. Ezekben az esetekben az árfolyammozgásból eredő problémákat vállalhatná át a költségvetés, ami egy fix alapú árfolyamot biztosíthatna. Ez azonban csak egy korlátozott létszám esetén képzelhető el - tette hozzá. Ki segít a forinthiteleseken? A Concorde Értékpapír Zrt. makroelemzője rámutatott azonban arra is, hogy a forintosítás nem pusztán gazdasági szempontból okozhat gondot. Problémás lehet ugyanis a devizahitelesek kisegítésének elfogadtatása is, hiszen azok az emberek, akik nem vettek fel hitelt, lázadoznának egy ilyen költséges döntés ellen. Samu János szerint ezért mindenképpen kompenzációra lenne szükség, ami lehetne akár egy olyan megállapodás is a bankokkal, aminek következtében csökkennének - az amúgy európai összehasonlításban rendkívül magas - kamatterhek. Hasonlóan látja a helyzetet Lénárd Mariann, aki a Népszavának elmondta, hogy a forintosítás ötletének kiszivárgása óta rengeteg telefonhívást kapnak olyan forinthitelesektől, akik sérelmezik, hogy nekik senki sem segített, holott az ő törlesztő részleteik eleve magasabbak voltak. A Banki Hitel Károsultjainak Egyesületének főtitkára kifejtette, hogy emiatt olyan szabályozásra lenne szükség, ami a kockázatokat megosztja a bank, az állam és a hitelfelvevő között. A bankok azonban korántsem voltak partnerek a válság nehézségeinek enyhítésében - fogalmazott hozzátéve, hogy szerinte a bankrendszert ugyanolyan felkészületlenül érte a válság, mint a lakosságot. Lénárd Mariann szerint a forintosítás azért sem jelentene megoldást a devizahiteleseknek, mert ez csak az árfolyam-ingadozást küszöbölné ki. "Egy családban, ahol korábban 100 ezer forintot kellett fizetni, nem jelent segítséget az, ha stabilan ugyan, de mostantól kezdve 140 ezret kell fizetni". A gyakorlatban ugyanis a forinthitelekre való átállás a törlesztő részletek növekedésével járna.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.