Deutsch Tamás lehet a médiahatóság elnöke
Deutsch Tamás lehet Szalai Annamária utódja az információja szerint. A Fidesz EP képviselőjének nemcsak a pártban, hanem szakmai berkekben is vannak támogatói. A portál úgy tudja, el is vállalná a feladatot, bár a Fideszben is többen kockázatosnak, illetve pikánsnak tartanák a kinevezését.
Az Origo kormánypárti forrásai az elmúlt egy hónapban Böröcz Istvánt, a közmédia műsorait gyártó és vagyonát kezelő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetőjét emlegették a poszt legnagyobb esélyeseként. Annál is inkább, mert a médiatörvény márciusi, az Európai Bizottság nyomására elfogadott módosítása olyan szigorúan szabta meg az elnöki poszt betöltésének feltételeit, hogy annak jószerével csak Koltay András médiajogász, a médiatanács tagja és Böröcz felelt volna meg. A poszthoz feltételül szabták a legalább ötéves, a médiaszolgáltatások, sajtótermékek hatósági felügyeletével, illetve hírközlési hatósági felügyelettel összefüggő gyakorlatot vagy a médiatudomány területén szerzett tudományos fokozatot, és a területen végzett tízéves oktatási gyakorlatot, így Böröcz is csak akkor felelne meg, ha a tapasztalatai közé beszámítanák a 2000-2002 között a Posta vezérigazgató-helyetteseként töltött éveit.
Bár az utódlás ügyében a Miniszterelnökség és a szakmai szervezetek közötti múlt heti egyeztetésen Koltay a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségétől (Makúsz) és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületétől (MTE) is kapott jelölést, a Fideszben nem igazán támogatják a jelölését, mert túlságosan autonóm lehet, és nincs meg a kellő politikai beágyazottsága.
Böröczcel szemben pedig azért vannak sokaknak – köztük a miniszterelnöknek is – fenntartásai, mert a sajtóban többször is téma volt az állítólagos állambiztonsági múltja. Böröcz ugyan visszautasította a vádakat, és önmagában a 6-os karton sem igazolja a tényleges ügynöki munkát, a kormánypárti képviselők és vezetők körében nagyon negatív a megítélése, így az utóbbi napokban jóval kevesebbet forgott a neve.
Az Index információi szerint egyelőre mindenki csak találgat a poszt várományosáról, de kormányközei körökből úgy tudják, eddig arról volt szó, hogy kizárólag Orbán Viktor kezében van a döntés, a kinevezéssel a miniszterelnök pedig mindenképp meg kívánja várni az Ab állásfoglalását. Hogy utóbbira mikor kerül sor, nem tudni.
Navracsics Tibor igazságügyi miniszter ugyanis – a jelölési kört esetlegesen tágítandó – azzal a kérdéssel fordult a testülethez, hogy a hatósági felügyelettel összefüggő gyakorlatnak számít-e a közszolgálati médiumok kuratóriumi tagsága, a parlament médiaügyi bizottságában vállalt szerep, a médiaügyekkel összefüggő ügyvédi vagy bírói tevékenység.