Demszky nem jön ki a nyugdíjából
Korkedvezményes nyugdíjért folyamodott Demszky Gábor. A volt főpolgármesternek meg is állapított egy összeget a nyugdíjfolyósító, ám ezt a volt politikus kevesli.
Budapest egykori főpolgármestere kérelmet adott be az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (ONYF), hogy korkedvezménnyel nyugdíjba vonulhasson - értesült a Bors. Erre most, 58 évesen lehetősége is van, ugyanis a törvény szerint öregségi nyugdíjba mehet a korhatár betöltése előtt hét évvel az a polgármester, aki három vagy ennél több választási ciklus során tölti be ezt a tisztséget. Meg is állapítottak neki egy összeget, amit a főpolgármester igencsak kevésnek tart, ezért fellebbezett.
Levelében – úgy tudjuk – azt írta a hivatalnak, hogy ő azért keresett viszonylag „rosszul” – 2009-ben és 2010-ben átlag bruttó havi 900 ezer forintot –, mert politikai támadásoknak volt kitéve. A fellebbezést azonban elutasították határidő-túllépés miatt. Az üggyel kapcsolatban felhívtuk Demszky Gábort is, de miután megtudta, honnan keressük, letette a telefont. Szőke Lovas Zsuzsa, az ONYF szóvivője elmondta: nem nyilatkozhatnak személyiségi jogokat érintő ügyben - írta az
index.hu.