Demszky "egyfejű" SZDSZ-t akar

Kókának fel kellene állni a frakcióvezetői székből a főpolgármester szerint.

2008. június 23., 22:22

Demszky Gábor szerint az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lenni, így Kókának fel kellene állni a szabad demokraták frakcióvezetői székéből. Ha nem teszi önként, akkor a főpolgármester szerint lesz elég erő a felállításához. Erről a szabad demokrata politikus az ATV Egyenes beszéd című hétfő esti műsorában beszélt a tévé MTI-nek megküldött összefoglalója szerint.

Elég nagy baj lenne, ha az SZDSZ-en belül kettős hatalom alakulna ki, ugyanis egy ilyen kis párt esetében ez szakadással járna, illetve nevetségessé válnának a liberálisok, mondta Demszky Gábor a dokumentum szerint.

A főpolgármester azt is közölte, hogy nem volt Fodor elkötelezettje, s ha most Kóka lenne a pártelnök, akkor Fodornak mondaná, hogy lépjen vissza. De így Kókának mondja, hogy adja át a frakcióvezetői posztot Fodornak, vagy annak, akit Fodor felkér.

Demszky szerint az lenne a legoptimálisabb, ha Kóka magától távozna, mert nem lenne szerencsés belemenni egy hatalmi szkanderezésbe. Ám, ha mégis így lesz, akkor Fodor Gábornak a főpolgármester szerint megvan a többsége, hogy lenyomja Kókát - olvasható a tévé összefoglalójában.

Azzal viszont egyetért a liberális ügyvivő a dokumentum szerint, hogy Kókának mindenképp jár valamilyen kárpótlás, ám arról nem beszélt, hogy a frakcióvezetés átadásért cserébe mit ajánlhatna fel neki az SZDSZ.

Azt viszont szóba hozta, hogy az ő, azaz a főpolgármester posztját 18 éve nem szokta más liberális politikus szeretni.