Demeter Szilárd megint belerúgott Parti Nagy Lajosba
A PIM főigazgatójának Vidnyánszky Attila fog segíteni abban, hogy legyőzze a színház iránt érzett undorát.
Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója becsmérlően nyilatkozott a magyar irodalomról, könnyűzenéről és a színházi világról is. A Telexnek adott interjúban Demeter többek között a következőket állította: kukázná a magyar irodalom nyolcvan százalékát, valamint azt is, hogy Parti-Nagy Lajos költő közelmúltban megjelent írásai „szarok” az irodalmár nagyságához képest.
Demeter csütörtökön újra Parti Nagy Lajost bírálta.
„Úgy vélem, Parti-Nagy Lajos például eddig 90 millió forint támogatást kapott tőlünk, joggal elvárható, hogy minőségi irodalmat alkosson”
– fogalmazott Demeter Szilárd a Blikknek adott interjúban. A főigazgató azt is elmondta, hogy a közéletben felháborodást keltő szavai után Orbán Viktor miniszterelnök nem kereste fel, de többen hívták és egyetértettek állításaival.
Demeter azt is elmesélte, hogy Vidnyászky Attila meghívta a Nemzeti Színházba annak érdekében, hogy kultúrpolitikusként végre megszerethesse a színházat.
(Kiemelt kép forrása: Facebook)