Drámai dolog derült ki a CSOK Pluszról

A CSOK Plusz nem annyira népszerű. 

2024. augusztus 28., 09:11

Szerző:

Mint ismert és ahogyan arról lapunk is beszámolt az év elején a korábbi CSOK-ot felváltotta a CSOK Plusz. A váltás a kormány szerint jól sült el, jól szerepel az új támogatási forma, ugyanakkor az ingatlanosok azt mondják, nem érzékelnek számottevő hatást a gyakorlatban. 

Kevés az igénylő 

Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője például az ingatlan.com-nak elmondta, hogy miközben az ingatlanok túlárazottságában az idei év első felében az állami támogatások feltételezett kereslet-felhajtó hatása is közrejátszott, az állami támogatásra vásárlók valójában nem igazán erősítették az érdeklődők sorait. Mint mondja a piac év eleji élénkülésében a kamatok csökkenése és a nagyobb hitelfelvételi kedv játszott inkább szerepet, nem pedig az állami támogatások igénybevétele, ugyanis az minimális volt. 

Nem akarnak kockáztatni 

A szakmai vezetői szerint ennek oka, hogy sokan nem jogosultak a támogatásokra, másrészt viszont a jogosultak jelentős része nem annyira kockázatvállaló, hogy a támogatásokhoz kapcsolódó feltételeket elfogadja. Persze az ingatlanpiacon vannak az állami támogatásokat – úgy mint Babaváró vagy CSOK Plusz – kihasználni akaró érdeklődők, azonban az ő számuk a várttól némileg elmaradt. 

Lélektani határ 

Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője pedig arról bszélt, hogy a dél-pesti területeken a vevők számára egy családi ház esetében 50-60 millió forint a lélektani határ, lakásoknál pedig 30 millió. Viszont kiemelte,h ogy akik CSOK Pluszt és egyéb támogatásokat is igénybe szeretnének venni, azok már 50-60 millió felett is nézelődnek. A gond azonban az, hogy ezekből a nézelődőkből van a kevesebb. Nagy Csaba, a Balla Ingatlan Dél-budai régiójának vezetője is megszólalt a téma kapcsán, ő elmondta, a CSOK Plusz ezen a területen sem remekelt. Az év első pár hónapjában csak néhány igénylővel találkoztak az irodában. 

 (Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)