Csengeri örökösnő: Adtam pénzt Kósa Lajosnak

Interjút adott a csengeri örökösnőként ismertté vált Pólus Mária, melyben azt válaszolja Gulyás Márton kérdésére, hogy Kósa Lajos fogadott el tőle pénzt. 

2022. szeptember 23., 19:11

Szerző:

Interjút adott a Partizánnak a csengeri örökösnő néven elhíresült Pólus Mária, aki 800 millió forintnak megfelelő eurót ajándékozott volna Kósa Lajos anyjának. A Partizán az interjú mellett bemutatott egy másik iratot is, amely szerint a Fidesz alelnökének édesanyja még tízmilliárd forintnyi eurót kapott volna az örökösnő állítólagos örökségéből.

Pólus 2013-ban négy és félmilliárd euró kezelésével bízta meg Kósa Lajost, aki akkor még Debreceni polgármester volt. Az egyébként, hogy a nő meg tudott volna szervezni egy nagyszabású csalást, kétséges, mert az interjúban kiderült róla, hogy azt sem értette, mi az árfolyam különbség az euró és a forint között, és azt sem érezte bűncselekménynek, hogy jött a bankszámlájára pénz, és azt elutalta másnak.

A dokumentumon, amit bemutattak, szerepel Kósa édesanyjának aláírása, Pólus aláírása és ügyvédi ellenjegyzés is. A Partizán szerint Kósa azt vallotta, hogy a szerződésben valótlanságok vannak, és nem is látta azt soha.

A nőtől külön megkérdezik, hogy fogadott-e el tőle Kósa Lajos készpénzt, amire az a válasza, hogy igen.

Pólus azt is elmondta, hogy szerinte Kósa hazudik arról, hogy ő csaló lenne, és több bizonyítéka is van erre – foglalja össze a Partizánon megtekinthető interjút a 24.hu.

(Kiemelt képünk: Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke újságíróknak nyilatkozik a honvédelemről szóló és a honvédek jogállásról szóló törvénymódosítással kapcsolatos egyeztetés után a Honvédelmi Minisztériumban 2018. november 29-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Az online szerencsejátékok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek világszerte, így nem csoda, hogy hazánkban is egyre több ember figyelmét felkeltik az online kaszinó játékok, illetve a sportfogadási lehetőségek. Van azonban egy olyan dolog, amely jelenleg nem teljesen egyértelmű. Ez pedig nem más, mint hogy mennyire legálisan működnek hazánkban a sportfogadási, és az online kaszinó oldalak.

Sanna Marin egy korábbi nyilatkozatára reagált. Marin azt akarta tudni, hogy a finn NATO-csatlakozás jóváhagyásának a késleltetése összefüggésben van-e azzal, hogy az Európai Bizottság befagyasztaná a Magyarországnak járó 7,5 milliárd eurós uniós támogatást. 

Elkezdődött a megújuló Blaha Lujza tér műszaki átvételi eljárása kedden, az ellenőrzési folyamat során kisebb helyszíni munkák még történhetnek, ezt követően a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető teret még az idén birtokba vehetik az arra közlekedők, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).