Csak jövő januártól jöhet leghamarabb a személyi jövedelemadó alóli mentesség a négygyerekes nőknek
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családügyi államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a családvédelmi akcióterv gyakorlatba ültetéséhez új kormányrendeletek, törvények szükségesek.
A tavaszi időszakban igyekeznek a lehető legtöbb szükséges törvényt megszavazni, de így is várhatóan csak 2020 januárjáról lép életbe a legalább négygyerekes nők szja-mentessége és nagyszülői gyed is.
Novák Katalin azt is elmondta, az idei második félévben 75 milliárd, jövőre pedig 150 milliárd forintot szán a kormány az Orbán Viktor miniszterelnök által vasárnap bejelentett 7 pontos családvédelmi akcióterv végrehajtására. Már idén júliustól lehet igényelni az újfajta kedvezményes csok-hitelt, és ugyancsak júliustól kérhetik a gyereket vállaló nők a 10 millió forintos kamatmentes állami támogatást.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke és EP-képviselője a bejelentés kapcsán közölte, hogy „a DK kíváncsian várja a magyarázatot: ha a rabszolgatörvény elfogadására vagy a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetésére elég volt pár nap, a négygyerekes nők szja-mentességével miért vár a kormány egy évet?”
A Fidesz megszorít, majd ígéretekbe menekül: bejelent valamit, másnapra pedig kiderül, hogy az csak üres ígéret marad - tette hozzá Molnár Csaba.