Csak egy feles
Az alkoholista elvesztette azt a képességét, hogy szabályozza alkoholfogyasztásának mértékét. Nem tud meginni egy vagy két pohárral, részegségig, eszméletvesztésig "kell" innia.
Ez a nagy vita alkoholista és orvosa között.
Doktor Úr/Nő, jó most nem iszok fél évig, egy évig, 5 évig, de mikor ihatok
újra?
- Soha!
Ezt az egyszerű közlést az alkoholista általában nem képes tudomásul venni.
Magam is sokszor estem bele ebbe a csapdába. Nem ittam egy évig, fél évig,
utána úgy döntöttem, hogy már szabad. Útólag persze mindig kiderült, hogy
nem, nem szabad. Nem szabadott volna.
Ittam egy hétig, kettőig, egy hónapig. Elkezdeni könnyebb volt, mint újra
leállni.
Aki ezt a sohát nem veszi tudomásul, annak újra meg újra azokkal a
szenvedésekkel kell szembenéznie, mintha évek óta vedelt volna. Pedig csak
egy hétig, kettőig, egy hónapig ivott.
Az elvonás, amit csak az igazi alkoholista ismer, az egyik legszörnyűbb
állapot, amit ember átélhet. Átlag ember nem, csak az alkoholista. Aki nem
alkoholista, nem ismerheti.
Segítség nélkül nem is nagyon megy és sok gyógyszer is kell hozzá.
Aki az elvonást nem ismeri, bármennyit is ivott, nem alkoholista. Nagyivó
legfeljebb.
Mi az alkoholizmus, nem nagyon tudják az orvosok sem. Mi az oka ? Évtizedes
viták tárgya.
Az alkoholista, akaratán kívűl szét ver maga körül mindent, családot,
társaságot, emberi kapcsolatokat.
Valami módon mégis áldozat, soha nem akart alkoholista lenni. Megannyi
megható sors, de ez senkit se érdekel, helyesen.
Azt a két hetet, amit ez az elvonás jelent, nem kivánom senkinek. Ez alatt a
két hét alatt az alkoholista még kevésbé beszámítható, mint állandó
részegsége alatt.
Emberek dolgoznak, végzik a munkájukat, miközben egy percre se józanodnak
ki. Elvonásban ez már nem szokott menni.
Ez a libikóka addig tart, míg az alkoholista egyszer végképp, lelke teljes
szándékával ki nem mondja : Nem.
Nekem soha többet nem szabad innom. Sokaknak egész életükben nem sikerül ezt
a mondatot kimondaniuk.
Utcasarkon végzik koldusként vagy hajléktalanként. Csövesként.
Elmeosztályon. Szociális otthonban. Modern rabszolgaként egy tanyán. Vagy
egy faluvégi viskóban elhagyatottan.
Esetleg van egy kutyájuk, egyébként se kutyájuk, se macskájuk.
Fetrengenek a mocsokban a bűzben, száraz kenyeret ropogtatnak. Mindenkit
csak zavarnak.
Választották-e ezt a sorsost vagy a sors dobálta őket, nem eldönthető.
Egy céljük marad, kéne még szerezni pénzt egy felesre, egy kanna borra.
Ez az a pont, ahol az élet méltósága már nehezen felismerhető.
A kör bezárult.
Aki idáig eljutott az már élő halott.
Vén Dániel
