Criticai Lapok

Kezdjük rögtön Táborosi András kiváló fotójával, ha már a lap is ezzel kezdi, borító formájában – hátha később nem lesz módunk dicsérni. Kulka és Máté kettősét mutatja a Schilling-féle Faustban, melyről érzékeny, empatikus elemzést kapunk Gabnai Katalin tollából. „Mérhetetlen tanítványi düh, fájdalmas gyermeki csalódás kifejeződése ez az előadás – írja. – Azoknak az apáknak és mestereknek megkorbácsolása, akik mint Faust (...) eladták a lelküket hol ilyen, hol olyan hatalmaknak, maguk alá kapartak mindent, de a vagyonnal élni nem tudván, végül is kifosztottak mindannyiunkat.”

Távolságtartóbb Bogácsi Erzsébet Szorokin-kritikája (Cukor Kreml – Kamra), ő úgy látja, hogy bár az előadás igényes, „nem érinti meg érzékenységünket”. Földes Anna pedig kudarcnak tartja Sopsits Árpád Utas és holdvilág-adaptációját, de a kísérlet lehetőséget ad a kritikusnak arra, hogy végiggondolja az ikonikus Szerb Antal-mű és a színpad eddigi találkozásainak tanulságát. Tudósítás, elemzés és kritika keveredik Zappe Lászlónak a Cseh Színházi Fesztiválról (Csekkold) írott cikkében, ahogy Balogh Gézáéban is, aki a szabadkai gyermekszínházi fesztivál résztvevőjeként mond karakteres ítéletet az eseményről.

És szó esik még a lapban a Budapesti Tavaszi Fesztiválról éppúgy, mint az Átriumról (utóbbiról egy konfrontatívnak semmiképp, informatívnak mindenképp nevezhető Magács László-interjú keretében), valamint – kitekintésként (végül is Színház-Művészet-Világ a folyóirat alcíme) – a Romeo Castelluci-féle Go Down, Moses bécsi bemutatójáról és Moni Ovadia színházáról (valójában egész pályájáról). Keretes tehát a lapszám (hívja fel rá a figyelmet Szűcs Katalin Ágnes főszerkesztő is az előszóban), amolyan szendvicsforma, két olasz között sok magyar, határon inneni és túli, bárha ez a lapszám talán kissé túl katonásra sikeredett.

De annyi baj legyen: a Criticai Lapok fontos színfoltot képvisel a hazai színházi kultúrában, bizonyította ezt a lap idei 05–06-os száma is. Szurkolunk neki, hogy még sokáig tehesse.

Balogh Károly