Rátenné a kezét a kormány a felszámolt cégek vagyonára, az övék lenne az elővásárlási jog

2020. július 3., 07:57

Szerző:

A kormány javaslata szerint az államnak, illetve a képviseletére kijelölt szervnek a felszámolások során elővásárlási joga lenne a cégek vagyonára – szúrta ki a csődtörvény tervezett módosításai közül a Népszava, erről már pénteken szavaznak a képviselők. Csak azokban az eljárásokban élne az „első vásárló" jogával, amelyet

a kormány előzőleg stratégailag kiemelt jelentőségűnek nyilvánított. 

Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: Koszticsák Szilárd

A parlamenti vitában az ellenzéki képviselők éltek a gyanúperrel, miszerint a kormány arra számít, hogy következő időszakban megszaporodnak a csőd- és felszámolási eljárások, különösen az önkormányzati közszolgáltató cégek körében. Vagyis szerintük

a kormány arra készül, hogy a források szűkítésével előbb csődbe vigye az önkormányzati szolgáltató cégeket, majd ha az ügy eljut a felszámolási eljárásig, akkor a vagyontárgyakat magához vegye.

A kormány azt tűzte ki célul, hogy a közfeladatok ellátásához szükséges, gazdaságilag működőképes vagyontárgyak egyben maradjanak – mondta a parlamenti vitában Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára. Azzal a céllal egyet lehet érni, hogy „ne hordják szét a vagyont”, de amikor a fizetésképtelenség okait keresik, megjelenik például a közműadó-fizetési kötelezettség – hívta fel a figyelmet Szakács László, szocialista képviselő.Budapesttel kapcsolatban azt is megemlítette, hogy ha a kormány nem adja meg a korábban biztosított támogatást a Budapesti Közlekedési Központnak, az szintén fizetésképtelenné válhat.

A kormány képviselője erre reagálva már azt mondta, hogy nincs a kormánynak hátsó szándéka. Cáfolta, hogy csődközeli helyzetbe akarnának vinni önkormányzati közműcégeket. Sőt azt hangsúlyozta, hogy a mostani törvénymódosítás más passzusaival épp a reorganizációt segítenék elő. Ennek ellenére a pénteki végszavazásra abban a formában kerül a javaslat, hogy

ha nincs csődegyezség, vagy sikertelen a reorganizáció és felszámolásba fordul az eljárás, akkor az önkormányzati, vagy más magántulajdonban lévő cég eszközeire az államnak elővásárlási joga lesz.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.