Egy huszonöt évvel ezelőtti budapesti gyilkosság elkövetőjére vár ítélet, aki egy bárban mellkason szúrta jugoszláv honfitársát
Egy karácsonyi mulatozás vezetett halálos késeléshez huszonöt évvel ezelőtt; a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a tavaly elfogott, álnevet használó férfi ellen
– közölte a 168 Órával a vádhatóság.
A vádirat szerint a vádlott, egy jelenleg negyvenkilenc éves koszovói férfi 1994. szeptemberétől Budapesten lakott. Ebben az időszakban álnevet használt, a belföldi nyilvántartásokban is így került regisztrálásra. A férfi 1994. december 25-éről 26-ára virradó éjszaka néhány ismerősével előbb egy étteremben, majd egy XVI. kerületi panzió bárjában szórakozott. A vádlott nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, amitől ittas állapotba került, és több vendéggel kötekedett.
A vádlotthoz hasonlóan jugoszláv állampolgársággal rendelkező, a férfi által ismert sértett a hajnali órákban szintén a panzió bárjában tartózkodott. Hajnali 5 óra körül a vádlott és a sértett a bárpultnál beszélgettek egymással, amely szóváltásba csapott át, és dulakodni is kezdtek. A vendégek szétválasztották őket, majd mindkettőjüket lefogták. A vádlott ekkor a fogásból kiszabadulva a sértetthez lépett, elővett egy kést és háromszor mellkason szúrta, majd elmenekült. A sértett a szúrások következtében a helyszínen életét vesztette. A hatóságok megkezdték a férfi felkutatását, a büntethetőségének elévülése emiatt többször megszakadt, végül
2019-ben Szlovéniában fogták el európai elfogatóparancs útján.
A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, amely végrehajtását követően a férfit utasítsa ki Magyarország területéről – zárul a tájékoztatás