Brutálisan alacsony a rendőrök többségének fizetése, kiakadtak a belügyi államtitkár dicsekvésén

2019. január 7., 17:16

Szerző:

A Zsaruellátó nevű Facebook-csoport hétfőn közzétette több olyan banki sms másolatát, amelyet – név nélkül, de sok esetben a fizetést folyósító kapitányság megjelölésével – rendőrök küldtek be saját decemberi fizetésükről - írta a 24.hu.

A banki tájékoztatók tanúsága szerint az állomány tagjai között még mindig rengetegen lehetnek olyanok, akiknek 120-150 ezer forintos juttatással kell beérni a hónap végén. A kézhez kapott összegek egyáltalán nem mutatnak olyan jól, mint ahogy azt Kontrát Károly belügyi államtitkár sugallta január 2-án tett nyilatkozatában, amelyen nagyon sok egyenruhás akadt ki. Az alacsony fizetések miatti leszerelési hullámról korábban a 168 Óra is beszámolt.

Kontrát Károly az újév másnapján jelentette be, hogy idén átlagosan újabb 5 százalékkal nő az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök fizetése. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangoztatta, hogy 2015 óta ezzel átlagosan 50 százalékkal emelkedett a hivatásos rendőrök bére.

Állítása szerint például egy 10 éves szolgálati viszonnyal rendelkező középfokú végzettségű tiszthelyettes helyszínelő bére bruttó 250 ezer forintról 342 ezer forintra nőtt, továbbá egy 10 éves szolgálati viszonnyal és felsőfokú végzettséggel rendelkező főnyomozó bére a 2015-ös bruttó 302 ezer forintról mostanra 471 ezer forintra nőtt.

A Zsaruellátón közzétett, a valós fizetéseket tartalmazó Facebook-posztokból azonban kitűnt, hogy a 120-130 ezer forint közötti bérek számítanak a legalacsonyabbnak. Volt, aki azt kommentelte 171 ezres béréhez, hogy az csak ünnepi pótlékkal, járőrvezetőként annyi, amennyi.

Kontrát Károly
Fotó: Youtube

A fizetések között valóban volt több 200 ezer forintot meghaladó összegű is, de több rendőr  szerint ezek javarészt a jelentős mennyiségű túlórának és/vagy más kedvezményeknek köszönhetők.

Egy fővárosi kerületi kapitányság rendőre például azt írta, 18 éve tagja a testületnek, 13 éve járőrvezető, és most 210 ezer forintból kell eltartania két gyerekét.

Egy készenlétis hosszabb magyarázatot fűzött a 254 ezres decemberi fizetéséhez, amely 66 óra (nyolc és fél munkanapnyi) túlórával jött ki. Mint írta, azért küldte be az adatokat, hogy „ne csak mindig a nagyon, de nagyon kis fizetések” legyenek kiposztolva az oldalra. Hozzáfűzte, tisztában van vele, hogy nem túlórával kellene ennyit keresni, ha ennyit kapna mindenki, az már minimálisan elfogadható lenne.