400 ezer ember számára brutális drágulás jöhet az egészségügyben, az orvosi ellátást is kifizettetnék azokkal, akiknek nincs társadalombiztosításuk
Egy új jogszabály-javaslat értelmében az elmaradt járulék helyett az orvosi ellátásuk költségeit hajtaná be az Orbán-kormány azokon, akiknek nincs társadalombiztosításuk – derül ki a Népszava cikkéből.
A lap a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataira hivatkozva azt írja, hogy Magyarországon jelenleg 400 ezer ember kaphat orvosi ellátást úgy, hogy nem rendelkezik társadalombiztosítással. Az ő esetük most úgy néz ki, hogy bár „felvillan a piros lámpa”, az orvosi ellátást megkapják, de figyelmeztetik őket, hogy rendezzék a tartozásukat, fizessék be az elmaradt járulékot. Ezen változtatna a kormányzati jogszabály-javaslat, amely jelentősen szigorítana a most hatályban lévő törvényen. Amíg a törvény úgy szól, hogy az elmaradt járulékot legfeljebb öt évree visszamenőleg lehet behajtani, a Népszava által megszerzett módosítás úgy hangzik:
„Aki egészségügyi szolgáltatást jogalap nélkül vett igénybe, az az egészségbiztosító tudomására jutásától öt éven belül kötelezhető annak megtérítésére.”
Rengeteg pénzről van szó. Egy átlagos orvosi ellátásért a NEAK 195 ezer forintot fizet a kórháznak, egy szívinfarktusos eset kezelése viszont 375 ezer forinttól indul. A Népszava közöl egy grafikát is, amely szerint a 40-44 éves korosztályban a nők kezelése évente átlagosan 100 ezer, a férfiaké 75 ezer forintba kerül. Ez az összeg a 70-74 éves korosztályban a férfiaknál évente átlagosan 450 ezer forintra, a nőknél 360 ezer forintra emelkedik.
UPDATE
A NEAK cáfolta a Népszava hírét.