Bringára fel!

Nyaranta jobban figyelem a meteorológus előrejelzését, és kiválasztom azt a napot, amikor a kerékpárúton elbiciklizem Hajdúszoboszlóról Balmazújvárosra, hogy újra átéljem gyermekéveimet.

Amikor elhagyom a 33-as utat, a csatorna hídjánál felerősödnek azok a történetek, amikor Holb Petivel egy mérnöknek segítettünk itt a víz útjának meghatározásában. A hídtól nem messze volt egy tanya, és tulajdonosa szerette volna, ha a víz elkerüli kis birtokát. Kérése hiábavaló volt. Kissé fáradtan mindig megállok a Nádudvari utca 41-es számú ház előtt – amelyre azóta a 63-as szám került –, és felelevenednek a rövidgatyás, mezítlábas évek, a kertben jóízűen elfogyasztott nyestalma, csicsóka és málna íze, a legelő, ahol sokat rúgtuk a rongylabdát, a Fürge nevű fehér kutyám kíséretében a Széchenyi utca sarkán lévő kútból hazavitt ivóvíz...

Holczer bácsi kerékpárkölcsönzőjétől néhány fillér fejében kaptunk biciklit, amellyel a poros úton átruccantunk a hajdúszoboszlói fürdőbe. Akkor még álmodni sem mertem arról, hogy egyszer saját kerékpáron pedálozok majd a két település között úgy, hogy fizikailag a fürdőváros lesz az otthonom, ahová hajdúszoboszlói feleségem miatt végleg „beutalót” kaptam. Arra sem gondoltam, hogy sok évtizeddel később nagyon le kell zárni a kerékpárt, így kell majd védekezni a „bicikligyűjtők” miatt.

Egyetemi éveimet befejezve professzorom az életutamra azt tanácsolta, hogy „ha kocsid lesz, ne felejts el gyalog járni”. Ez a veszély sohasem fenyegetett, mert csak kerékpárt vásároltam. Azonban sokszor tapasztalom, hogy a hivatali kocsikkal közlekedők elfelejtenek „gyalog járni”, a hétköznapok gondjaival bajlódó emberekre nem figyelnek.

Takács Imre
Hajdúszoboszló