A BMW elhalasztja a debreceni gyára megépítését, most mi lesz Mészáros Lőrinccel, aki 55 milliárdért újítana fel vasutat a német konszernnek?

2020. május 6., 11:22

Szerző:

Frissítve

„Számunkra mindig a várható kereslet a releváns, ezért egy évvel elhalasztjuk a magyarországi gyár üzembe vételét. Alapvetően a jelenlegi helyzetben minden projektet felülvizsgálunk, ebbe beletartoznak az építkezések és a termékekkel kapcsolatos döntések is" – mondta Oliver Zipse, a BMW Csoport igazgatóságának elnöke ma délelőtt a BMW Csoport első negyedéves eredményének a közzétételét követő sajtótájékoztatón.

A konszeren a magyarországi BMW-üzemen kívül más projekteket is elhalaszt – írja a Portfolio.

A BMW tavaly decemberben jelentette be, hogy 2020 tavaszán kezdődik a debreceni gyárának építése. Akkor arról írtak, hogy az építkezést előkészítő munkálatok a tervek szerint haladnak, Debrecen önkormányzata a városrész északnyugati külterületén található ipari terület előkészítési munkálatait végzi. Azt is közölték, hogy a BMW csoport debreceni karrierfejlesztő csapata toborzási kampányt indít, amelyet 2020-ban Hajdú-Bihar megye egész területére kiterjesztenek – emlékeztet a lap.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Karácsony előtt derült ki, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. végezheti a Debrecen – Füzesabony vasútvonal korszerűsítésének első ütemét majdnem 55 milliárd forintért. A hatalmas fejlesztés a debreceni BMW-gyárhoz köthető majdnem 120 milliárd forintnyi beruházás egyik legdrágább eleme lenne.

Szijjártó Péter Facebook-on reagált a BMW debreceni gyárépítésének elhalasztásáról szóló sajtóértesülésekre:

  • A vállalat vezetőivel ma is egyeztettünk, arról biztosítottak minket, hogy természetesen továbbra is elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett.
  • Jövő pénteken Debrecenbe jönnek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen is fogunk megbeszélést folytatni.
  • A gyár építési munkálatai már most is zajlanak.

 

 

15:54

Ezzel termtenének biztonságot munkakörnyezetet a színház dolgozóinak, megakadályozva a visszaéléseket, a zaklatásokat és az erőszakot. Éppen egy éve robbant ki a botrány Eszenyi Enikő körül.