Autógyárat épít a BMW Debrecenben

2018. július 31., 10:50

Szerző:

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető elmondta, a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. 

A céggel 14 hónapja tárgyalnak, a BMW több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként – közölte.

 

– A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő – közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.

A gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.