Megjelent a rendelet a pedagógusok teljesítményértékeléséről

A jelenleg a munkáltató döntésétől függően alkalmazott, nem egységes teljesítményértékelés helyébe egységes, kötelező pedagógus teljesítményértékelési rendszer lép – közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel.

2024. április 5., 15:06

Szerző:

Megjelent a belügyminiszter rendelete a pedagógusok teljesítményértékeléséről a csütörtök esti Magyar Közlönyben.  A belügy szerint az új rendszer bevezetése nem okozza az adminisztráció növekedését. 2023 nyarán a kormány eltörölte a kötelező pedagógus önértékelést, illetve a pedagógusok és az igazgatók egyéni tanfelügyeletét. A rendelet tervezetét hosszú egyeztetést követően 2023 decemberében hozta nyilvánosságra a Belügyminisztérium, a tervezet a megtett észrevételek alapján több ponton módosult. Újdonság, hogy a teljesítményértékelés során az igazgató a szülők és – középiskolás korosztály esetén – a tanulók véleményét is figyelembe veheti, a véleményezésre ugyancsak a KRÉTA rendszerben nyílik majd lehetőség  közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel.

A pedagógusokat iskolájuk igazgatója, az igazgatókat pedig az iskola fenntartója által kijelölt személy értékeli 

A Belügyminisztérium pedagógusok háromévente esedékes kötelező előmenetele helyett akarja minden évben vizsgáltatni, milyen munkát végeznek a tanárok.E szerint a tanárokat az iskolájuk igazgatója, az igazgatókat pedig az iskola fenntartója által kijelölt személy értékeli 8-8 szempont alapján, amelyekért összesen maximum 100 pontot lehet kapni. Az utolsó szempont a tanárok és az igazgatók esetében is 3, illetve 4 személyre szabott teljesítménycél, amelyért a tanárok a 100-ból 24, az igazgatók 40 (!) pontot kaphatnak – írja a Népszava. (Gyakornokok és azok teljesítményét nem vizsgálják, akik esetében az értékelendő időszak nem éri el a 90 napot.) 

A 18/2024. (IV. 4.) jelzésű BM-rendelet 2024. június 15-én lép hatályba, és a 2024/2025-ös tanévre már vonatkozni fog, de a teljesítményértékelés módszertanára még várni kell, azt Pintér Sándornak csak június 10-ig kell közzétennie. Az értékelést készítő vezetőnek az iskolákban június 15-ig, az óvodákban augusztus 15-ig el kell végeznie a feladatát, vagyis össze kell dobnia egy előzetes értékelési javaslatot, amelyről leül beszélgetni az értékelendő személlyel, és csak utána véglegesíti a pontszámot. Kiemelkedőnek 80 százalékos vagy afeletti, átlagosnak az 50 és 80 százalék közötti, fejlesztendőnek az 50 százalék alatti pedagógusi teljesítmény számít. Pontszám alapján az értékelő vezető dönt illetmény-eltérítésről, vagyis a gyengébben teljesítő pedagógusok fizetésének a csökkentéséről, és mint korábban megírtuk, bár az Orbán-kormány rendeletileg garantálja, hogy teljesítmény-értékelés alapján senkinek ne csökkenthessék bérét, a törvény mégis lehetővé teszi.

Ez úgy néz ki, hogy a törvényi sávhatárokat a státusztörvény tartalmazza, itt jelennek meg azok a minimumösszegek, amelyeknél egy pedagógus semmilyen körülmények között nem kaphat kevesebbet. Például a Pedagógus I. besorolásnál ez bruttó 410 ezer forintot, Pedagógus II. fokozatnál bruttó 430 ezer forintot jelent. A rendeleti alsó sávhatárok pedig azokat az összegeket rögzítik, amelyeket a pedagógusoknak mindenképp meg kell kapniuk az idén januári, átlagosan 32,2 százalékos bértömegemelés után: Pedagógus I-nél ez bruttó 538 ezer forint, Pedagógus II-nél bruttó 555 ezer forint. Vagyis a BM eredeti közlése szerint egy Pedagógus I. fokozatú tanár bérét, ha 50 százalék alatti eredményt ért el a teljesítményértékelésen, lehetne csökkenteni 538 ezer forint alá egészen a törvényben meghatározott 410 ezer forintig. Ez ellen a pedagógus szakszervezetek, de még az Orbán-kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is tiltakozott. Minden bizonnyal ennek hatására a január 18-án megjelent rendeletbe bekerült egy olyan rész, amely szerint a státusztörvény vonatkozó részének (98. paragrafus, 3. bekezdés) alkalmazásakor „a munkáltató a pedagógus havi illetményét a teljesítményértékelés eredményének figyelembevételével alacsonyabb összegben nem határozhatja meg”.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)