BKV: hisztérikus kirohanás közepette megüzente, hogy mindent kitálal
Csütörtökön jár le a Budapest Airport (BA) jogi igazgatójának, valamint a cég egykori munkatárásnak, a BKV jogi igazgatójának előzetes letartóztatása. Egyikük a HavariaPress értesülései szerint megüzente, hogy „kitálal”, ha nem engedik szabadon.
A két jogi igazgatót tavaly december 7-én helyezte 30 napra előzetes letartóztatásba a bíróság. A rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy pénzért belső információkat adtak a Budapest Airport megrendeléseire pályázó egyes cégeknek. A BKV jogi igazgatóját éppen akkor fogták el, amikor egy bevásárlóközpontban átvette a vélhetőleg megvesztegetésre szánt tízmillió forintot - írta a HavariaPressre hivatkozva a HírTV.
Csütörtökön dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság arról, hogy a két gyanúsított esetében meghosszabbítsák-e az előzetes letartóztatást. A HavariaPress hírügynökség értesülései szerint a két jogi igazgató egyike az érintetteknek - hisztérikus kirohanás közepette - megüzente, hogy - amennyiben csütörtökön nem helyezik szabadlábra - mindenre kiterjedő, részletes vallomásban feltárja a korrupciós pénzek útját.