Biciklikárosultak

Tavaly ellopták a bringámat. Bejelentésem után fél évvel kaptam a falu körzeti megbízottjától egy szívhez szóló értesítést, miszerint a vizsgálódás nem járt eredménnyel; se tolvaj, se bicikli, az ügyet a maguk részéről lezárták. Barátom a szomszéd faluból imigyen foglalta össze az eseményeket: „Hát akkor így jártál.”

Csakhogy idén meg a barátom bringáját (egy szép ciklámen színű 18 sebességes!) lopták el a szomszéd faluban, lezárt, rendőrség által őrzött tárolóból, fényes nappal. A tolvajt nemhogy keresni nem kellett, önként jelentette föl magát. Volt is nagy mellénye a helyi rendőrfőnöknek: a bűnfölderítés hatékonysága meg hasonlók. Barátom mégsem maradéktalanul boldog: a bicikli nincs meg, a tolvajon – aki nem más, mint a rendőrségi biciklitároló vezetője – pedig nem lehet semmit behajtani, mert a tároló vezetését közben átadta másnak.

Barátom mégis reménykedik. Részben, mert nemcsak az ő bringáját lovasította meg a tolvaj, hanem még sok falubélijét, így nagy a hangereje a fölháborodásnak; részben meg látja, hogy a rendőrfőnök a polgármesterrel vállvetve követeli: a falu közössége térítse meg a biciklikárosultak veszteségét, de maradéktalanul. Nincs is jelenleg náluk népszerűbb ember a faluban. Újraválasztásuk, ha ezen a hétvégén lenne esedékes, biztosra vehető. A nyalka és hatékony rendőr meg a magabiztos polgármester, a szorgalmasan dolgozó kisemberek oltalmazója.

Bennem is föltámadt a remény.

Lehet, hogy eztán ha valaki olyan kárt szenved, amelynek megelőzésére, elhárítására, de legalább az utólagos felderítésre, retorzióra az adójából többé-kevésbé jól fizetett közszolgákat alkalmaz, akkor azt a közösség (a költségvetés) simán megtéríti? Ha a villamoson ellopják a pénztárcámat, csak kacagok, mert „egy hét, tíz napon belül” a számlámon lesz az eltűnt pénzem?

Azért még vannak kérdőjeleim. Lehet, hogy ez a kormányzati, költségvetési nagyvonalúság csak az olyan lótolvajlásra lesz igaz, ahol nagyon kilóg a ló lába?

(Név és cím a szerkesztőségben)