Berg Dániel marad az ALDE alelnöke

A hétvégén az ALDE Kongresszuson a pártcsalád tagjai kétharmados többséggel erősítették meg Berg Dánielt a pártcsalád alelnöki posztjában – közölte a Momentum.

2022. június 4., 19:54

Szerző:

A párt politikusa a második kerület alpolgármestere is, és ő maradt az egyetlen magyar képviselő az európai pártcsaládok vezetőségében. 

Berg aktívan tenni fog a liberális-centrista erők térnyeréséért a választáson – olvasható a közleményben. Továbbá fontosnak tartja egy szorosabb szövetség megteremtését olyan Európa-párti partnerekkel, mint Emánuel Macron francia elnök pártja, a La Republique Én Marche – tette hozzá a párt.

(Kiemelt kép: Berg Dániel Facebook-oldala)

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.