Bedrogoztak és prostitúcióra kényszerítettek egy 14 éves lányt Szegeden

2019. január 10., 19:27

Szerző:

A Csongrád megyei rendőrök kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy szegedi nő és három társa ellen, akik egy 14 éves hódmezővásárhelyi lányt prostitúcióra vettek rá – írja a police.hu.

Tavaly áprilisban a fiatal lányt a nő egyik társa randevú ürügyén egy szegedi lakásba invitálta. Ott kábítószert adtak neki, annak hatása alatt prostitúcióra bírták rá őt, a bevételt pedig elvették tőle.

A nyomozás megállapította, hogy a 22 éves gyanúsított és fiatalkorú társai egy másik szegedi lakásban is dolgoztattak. Az ott lévő másik nő szolgáltatásait hónapokig kínálták az interneten, majd az ebből származó pénz nagy részét szintén elvették.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2019. január 9-én a 22 éves R. Editet Budapesten, míg fiatalkorú társait Sándorfalván és Hódmezővásárhelyen elfogták, előállították és őrizetbe vették.

Ellenük tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrök indítványozták letartóztatásukat.