Bármi megtörténhet

GÖNCZÖL KATALIN
jogászprofesszor

A tusnádfürdői beszéd jórészt zavaros, alapvető társadalomelméleti fogalmakkal sincs tisztában a miniszterelnök. Mondanivalója egy kérdésben azonban teljesen világos: az illiberalizmus hívének vallja magát, ami rendkívül veszélyes ideológia. Követői tagadják a polgári társadalom alapértékeit. Voltaképpen magát a demokráciát utasítják el, a szólás- és sajtószabadságot, a jogállamiságot, a magántulajdon tiszteletét, a kormányzás átláthatóságát.

A miniszterelnök nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is egyértelművé tette a keleti nyitás stratégiáját. El akar távolodni Nyugat-Európától, természetes szövetségesének és példaképének – mások mellett – Oroszországot és Kínát tekinti. Ezek az államok ma az illiberalizmus megtestesítői, s példák arra: ott is lehet kapitalizmus, ahol nincs demokrácia.

Egyes hazai civil mozgalmak tagjait a külföldiek által fizetett politikai aktivistáknak tünteti fel Orbán Viktor. Azt sugallja, hogy ők lényegében hazaárulást követnek el. Ugyanezzel a váddal üldözik a civileket a diktatórikus Kínában és Oroszországban is.

Orbán jövőképe a „munkaalapú társadalom”, amely kifejezéssel én eddig leginkább Mussolininál találkoztam. Ez a fogalom azonban a mai civilizációban, a globális társadalom körülményei között értelmezhetetlen.

A miniszterelnök beszédében többször megismétli: „bármi megtörténhet”. Ez a félelemkeltés üzenete. Fenyegetéssel akar az állampolgárokból alattvalókat teremteni. Kétségtelen persze: ahol a jogállamot és a jogbiztonságot felszámolják, ott elvileg bármi megtörténhet. Ez egy orwelli világ víziója.

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
filozófusprofesszor

„Eljön a mi időnk...” – mondta a magyar miniszterelnök Erdélyben, Romániában. Eljött. Ez kétségtelen. A magyarországi szélsőjobboldali rezsim megszilárdult. Még a második legnépszerűbb párt is szélsőjobboldali – a „biztos pártválasztók” között a két szélsőjobboldali pártnak együttesen hetven százaléka (!) van jelenleg – , és Orbán Viktor nem érzi szükségét többé annak, hogy alapeszméit és szándékait rejtegesse, titkolja.

Kelet-Európában – egyelőre csak a bizonytalan körvonalú Ukrajnában – háború van, újra éles a Nyugat és Oroszország konfliktusa, a Közel-Kelet és az arab világ majd minden állama összeomlóban, Izrael brutális háborút folytat saját gyarmata ellen. Egyiptom és a Dél-Afrikai Köztársaság között egyetlen, államnak nevezhető entitás sincs, az afrikai kontinens politikai értelemben megszűnt létezni, ami kevéske rend van, azt a francia gyarmati – „expedíciós” – haderő tartja fönn. A nyugati gazdaság stagnál, Nyugat-Európa jelentéktelen és habozó vezetői kapkodnak, tehetetlenek.

Ez az a történelmi pillanat, amelyet az orbáni állam megragad. Mint az ő saját pillanatát. Orbán szerint a Nyugat tagadhatatlan válsága az ő sikerének a garanciája. Az biztos, hogy ameddig Magyarország stabil – azaz: ameddig itt csönd van – , addig békén fogják hagyni, mert még nagyobb bajok vannak másutt.

Belső, azaz honi – magyarhoni – ellenállás pillanatnyilag nem várható. Az ellenzéki pártokat, szegényeket, bírálni sem érdemes. Szakszervezetek gyakorlatilag nincsenek. A romaellenes rasszizmus, a Nyugat-ellenesség, a szomszéd népekkel szembeni ellenszenv általánosnak mondható, az antiszemitizmus is szépecskén dagad. A fiatal szakmunkásréteg, a fiatal értelmiség tömegesen menekül az országból.

Ami érdekes, hogy a többi kelet-európai ország nem szélsőjobboldali fordulattal reagál a válságra. És a dél-európai országok sem. Mindenütt új baloldali kezdeményezések, viták, sztrájkok, kreatív fölfordulás. Fontos megértenünk, hogy Magyarország kivétel. Valameddig.

De eljön a mi időnk.

MELLÁR TAMÁS
közgazdászprofesszor

A miniszterelnök helyzetértékelése téves. A nyugati liberális demokráciának, a jóléti államoknak nincs végük. Sőt: a gazdasági válságot éppen ezek a fejlett országok vészelték át a legsikeresebben. Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében lényegében lemondott a tényleges demokráciáról és a jól működő piacgazdaság megteremtéséről. Ez biztosan tévút.

Ugyanakkor nem hiszem, hogy most visszatér a sötét diktatúrák ideje és a parancsuralmi rendszer. Orbán Viktor elsősorban a saját szavazótáborát akarta megnyugtatni: a következő tíz-húsz évben, vagy még tovább, ők lesznek hatalmon. És a jobboldali pályán a balliberálisok nem rúghatnak labdába.

A beszédből kiderül, milyen jövő felé tartunk. A miniszterelnök tovább akarja korlátozni a hazai szabadpiaci versenyt és erősíteni az állami kontrollt. A gazdaság szereplői közvetlenül alárendelődnek a hatalomnak, gyarapodásuk, érvényesülésük egyértelműen a politikai lojalitásuktól függ. Gazdagodásukért cserébe nekik kell anyagilag „megsegíteniük” a rezsimet.

A miniszterelnök azonban a külső pénzforrásokról, az uniós támogatásokról sem mondhat le. Ezért sem fog szerintem olyan rendszert bevezetni, amely látványosan szembefordul az európai normákkal. A parlamentáris keretek megmaradnak, ám valójában a politika direkt eszközökkel irányít mindent.

Az Orbán által emlegetett „mi időnk” kedvezményezettje a kormányhoz hű politikai, gazdasági elit. Az ország versenyképessége azonban tovább romlik, leszakadásunk is nő.

Hová vezethet mindez? Belegondolni sem merek.

MAJTÉNYI LÁSZLÓ
jogászprofesszor

Minden európai civilizált államban létezik egyfajta szabadelvű minimum, amelyet a mindenkori kormányoknak tiszteletben kell tartaniuk. E liberális demokráciákban garantálják a hatalmi ágak függetlenségét, az alapvető emberi szabadságjogokat és a magántulajdon védelmét, függetlenül attól, hogy éppen liberális, konzervatív vagy szociáldemokrata párt van-e hatalmon. A liberális demokrácia tehát olyan jogállami rendszer, amely a különböző világnézetek érvénysülésének egyaránt alkotmányos keretet biztosít.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn hivatalosan is bejelentette: megszűnt a liberális demokrácia nálunk. A magyar kormánypolitika – ez immár befejezett tény – olyan irányba fordult, amely ellenséges a szabadság egész „infrastruktúrájával”. Ez persze nem azt jelenti, hogy az alapvető jogok védelme teljes mértékben megszűnt, hiszen ez politikai program. S noha a miniszterelnök egy félmondat és egy legyintés erejéig kitért az emberi jogok biztosítására, az elhangzott beszéd egésze tagadta ezt.

Ostobaság azt hinni, hogy Orbán Viktor szavait nem kell komolyan venni. Amit mondott, komolyan is gondolja, sőt ez a minimum, amit megoszt a nyilvánossággal. Lehet, nem is mondott el mindent. Hogy diktatúra felé haladunk-e, nem tudom, de „igény volna rá”. Az biztos, hogy Orbán látomása a szabadság intézményrendszerét elutasítja.

A tusnádfürdői beszéd új helyzetet teremt: vége a hazudozásoknak és az öncsalásoknak! Mostantól senki sem hivatkozhat arra, hogy az Orbán-kormány politikája az európai konzervatív hagyományokat folytatja, hogy csupán eltérő a demokráciafelfogása. Aki Orbánt támogatja, annak immár eltagadhatatlanul tudnia kell, milyen politikát támogat. És aki ebben részt vesz, annak vállalnia kell az erkölcsi felelősséget.