Elzárták a Sió zsilipet, 3 centimétert apadt a Balaton

2019. október 30., 10:30

Szerző:

Elzárták a Sió zsilipet, a két héten át tartó vízeresztés alatt 3 centimétert apadt a Balaton, és hajók keltek át a csatornán a Balaton és a Duna között.

A vizugy.hu adatai szerint szerdára befejeződött a vízeresztés, amely alatt a tó átlagos vízállása 97 centiméterre csökkent.

Ipari létesítmény - Siófok - Sió zsilip A Sió csatorna Siófoknál, a Sió zsilipnél
Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A hirbalaton.hu információi szerint több hajó is élt a zsilipnyitás lehetőségével. A Duna felé két hajó és egy uszály közlekedett tolóhajójával, a Balatonra egy kishajó, egy uszály és egy munkagéppel felszerelt vontatvány érkezett.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság korábbi nyilatkozata szerint a siófoki vízszintszabályozó műtárgyak november elején kezdődő átépítése miatt nyitották meg a Sió zsilipet.

A héten kezdődő 19 milliárd forintos beruházás miatt mintegy két éven át közlekedési zárlat lesz a Sió-csatornán.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.