2014. június 26., 10:46

Afrikai és közel-keleti állampolgárokat akart Belgiumba és Franciaországba csempészni két afrikai férfi, egyiküket már el is ítélték – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

2014. június 26., 09:42

A magyar emberek véleményt mondtak az országgyűlési választáson, s ezt az Egyesült Államok tiszteletben tartja – mondta Thomas O. Melia, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtök reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: várakozással tekintenek a magyar kormánnyal való további közös munka elé.

2014. június 26., 09:16

A 168 Óra legújabb számában interjút közlünk Tóbiás Józseffel, az MSZP lehetséges leendő elnökével, a júliusi tisztújítás esélyesével. Tóbiás úgy véli, a szocialista pártot csak komoly szervezőmunkával, a kisvárosi, falusi bázisok újjáépítésével lehet megújítani. Szeretne véget vetni a generációs ellentéteknek is, nála az ideális szocialista húszéves éppúgy lehet, mint hetven, ha van mögötte teljesítmény. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2014. június 26., 08:55

Ahogy tanítványai búcsúznak tőle: Dr. Varga Szilvia és Dr. Takácsi-Nagy Zoltán.


A betegről mindent tudni – tetőtől talpig.
Ő nem csak hirdette, mi a személyre szabott orvoslás.
Hálásak, akik tőle tanulhattak, és hálásak a betegek, akik neki
köszönhetik a gyógyulást.

2014. június 26., 06:35

Nem megújítani, hanem megnyitni szeretné a szocialista pártot az MSZP jövendő elnöke, a júliusi tisztújítás esélyese. Tóbiás József elsőként szervezőmunkával kezdi, a vidéki bázist, a kisvárosokat, a falvakat akarja megerősíteni. És leszámol a generációs hajcihővel is, nála „az ideális szocialista húszéves éppúgy lehet, mint hetven”, ha van mögötte teljesítmény. BUJÁK ATTILA interjúja.

2014. június 25., 20:07

A cég legfrissebb felmérése nem mutat változást a pártpreferenciákban: júniusban májushoz képest egyik párt sem erősödött vagy gyengült számottevő mértékben.

2014. június 25., 20:07

Az RTL Klub nem hátrált meg szerdán sem, pedig Varga Mihály bejelentette, a NAV-ot arra kérte, indítsanak felülvizsgálati eljárást kell a csatorna ellen. A szerdai Híradóban is volt szó Orbán Viktor barátjáról, Mészáros Lőrincről, ugyan csak áttételesen, ugyanis testvérét, a trafikpályázaton nyertes Mészáros Jánost említették meg. Nem maradhatott ki a szerdai műsorból Rogán Antal és annak távozó alpolgármestere, Puskás András sem.

2014. június 25., 19:07

Mától Magyarország nem jogállam – jelentette ki a szocialista Burány Sándor arra a hírre reagálva, hogy a nemzetgazdasági miniszter felülvizsgálati eljárás megkezdésére utasítja az RTL Klub egyik tranzakciója miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV).

2014. június 25., 16:59

Az egész országban bevezeti a rendőrség a korábban csak öt észak-keleti megyében bevezetett, 24 órás rendőri jelenlétet biztosító programot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden településen a bűnügyi és közbiztonsági igényeknek megfelelően biztosít járőrszolgálatot a rendőrség.

2014. június 25., 16:29

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) felülvizsgálati eljárást kell indítania az RTL ellen – erre szerdán délután tartott sajtótájékoztatóján utasította a hivatalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

2014. június 25., 13:59

A 2010-es kormányváltáskor még 556 ezer fő szerepelt a munkaügyi központok nyilvántartásában – áll a Policy Agenda elemzésében. Sokan közülük azért regisztráltatták magukat, hogy jogosultak legyenek a munkanélkülieknek járó támogatásokra, rendszeres szociális segélyre, vagy akár csak bekapcsolódhassanak a közmunkába.

2014. június 25., 11:46

A 168 Óra legújabb számában interjút közlünk Tóbiás Józseffel, az MSZP lehetséges leendő elnökével, a júliusi tisztújítás esélyesével. Tóbiás úgy véli, a szocialista pártot csak komoly szervezőmunkával, a kisvárosi, falusi bázisok újjáépítésével lehet megújítani. Szeretne véget vetni a generációs ellentéteknek is, nála az ideális szocialista húszéves éppúgy lehet, mint hetven, ha van mögötte teljesítmény. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.

2014. június 25., 11:39

A világon egyedülálló, igazi hungarikum, ahogy Orbánék egy olyan óriási jelentőségű ügyben, mint a paksi bővítés, eljárnak: nem támasztják alá stratégiai elemzések, hatástanulmányok, megtérülési számítások, ráadásul számos fontos részletet még a jóváhagyó döntést hozó parlamenti képviselők sem ismernek.