Erre a hungarikumra nem lehetünk büszkék

Ahogy az várható volt, a fideszes mameluktöbbség vakon teljesítette az elvárást, és minden vita nélkül jóváhagyta a paksi bővítés kapcsán az oroszokkal kötött tízmilliárd eurós hitelszerződést, lelkes igent mondva az ország energiaellátását évtizedekre meghatározó beruházásra. Tette ezt annak ellenére, hogy ilyen körülmények között még aligha született ekkora horderejű beruházási döntés Magyarországon, és elképzelhetetlen, hogy bárhol a világon így vágjanak bele atomerőművi bővítésbe. A gond nem önmagával a nukleáris energiával van, amelynek ellenzésével Orbánék a bírálókat vádolják, hanem azzal a példátlan és elképesztő eljárással, ahogy ezt az ügyet kezelik.

Nem kell ahhoz szakértőnek lenni, hogy bárki, aki nem beszűkült Orbán-hívő, maga is megítélhesse, milyen problémák vannak a döntéssel. Az elfogulatlan véleményalkotást persze nehezíti a kormánypropaganda, amely tudatosan politikai síkra tereli az ügyet, vádaskodik és a lényegi kérdésekben mellébeszél, de az ellenzék is, amely belemegy ebbe az adok-kapokba, és időnként túlzásokba esik. Nem árt tehát, ha megpróbáljuk csak az ismert tényekre és a valóban hozzáértő szakértői elemzésekre szorítkozva végignézni, mi is a baj a paksi megaprojekttel.

Kezdjük azzal, hogy Paks már ma is a hazai áramtermelés mintegy 40 százalékát adja, tehát kulcsszerepe van az energiaellátásban. Az atomenergia hasznosítása kezdettől fogva vitatott kérdés volt, de egészen az utóbbi évekig folyamatosan nőtt a szerepe a világban, főként a fejlett országokban. A fosszilis energiahordozókkal szemben a környezetszennyező hatása minimális, és mára már az erőművek biztonsága is magas szintű. Az üzemzavarok ritkák, ha viszont vannak balesetek, lásd Csernobil és Fukusima, akkor nagy a baj. Éppen ez utóbbi kockázatok miatt az utóbbi időben több ország is – köztük például Németország – a nukleáris erőművek fokozatos leállításáról döntött, és inkább a megújuló források fejlesztésére helyez még nagyobb hangsúlyt.

A nemzetközi trendek ugyanebbe az irányba mutatnak. A szakértők a teljes energiapiac jelentős átalakulását jósolják az elkövetkező 20-25 évben, részben a megújuló források térnyerése, részben pedig új technológiákra alapozva a palaolaj és palagáz tömegessé váló kitermelése nyomán. Persze minden országban más a konkrét helyzet az eltérő adottságok miatt, de az általános folyamatok várható alakulása mindenkire hatással van. Ezért elengedhetetlen, hogy a nagy energetikai döntsek előtt átfogó stratégiai elemzések készüljenek, amelyek az elkövetkező évtizedekre vonatkozó prognózisokra épülnek. Nálunk ilyenek a mostani paksi döntés előtt nem készültek.

Hivatkoznak ugyan egy 2009-es, évekig készített stratégiai anyagra, amelyet a parlament is elfogadott, azóta azonban jelentős, részben az előbbiekben említett változások következtek be a világban. Ez az anyag egyébként azzal is részletesen foglalkozik, hogyan kell előkészíteni egy atomerőművi döntést és beruházást, milyen hatástanulmányokra és alapos szakmai vitákra, egyeztetésekre van szükség. A következő baj a mostani eljárással az, hogy ezek egyszerűen elmaradtak: puccsszerűen, a szakmai fórumokat és a nyilvánosságot kizárva a kormányfő fait accompli elé állított mindenkit.

Ezzel a Fidesz saját korábbi ígéreteit is felrúgta: tavaly őszig mindig szakmai egyeztetésről beszéltek, sőt arról, hogy a partnert nemzetközi tender alapján választják ki. Ez utóbbiból sem lett semmi: mint kiderült, titokban már tárgyaltak az oroszokkal, és pályáztatás nélkül a Roszatomnak adták az üzletet. Önmagában az sem lenne probléma, hogy az oroszok viszik tovább a paksi beruházást, de meg kellett volna versenyeztetni őket, adják ők a legjobb ajánlatot. Összehasonlítás nélkül hogyan ítélhetjük meg az ajánlatuk műszaki-technológiai és pénzügyi tartalmát? Egyáltalán ki láthatta az orosz ajánlatot, milyen szakmai szűrőn ment át? Erről sem tudunk semmit.

Ha már a szakmai kérdéseknél tartunk: állítják, hogy készült hatástanulmány, de azt senki nem látta, szakmai körökben nem tudnak róla, egy friss bírósági ítélet szerint nem is létezik. Ha létezne, már nyilvánosságra hozhatták volna, aligha államtitok minden, ami benne lenne. Érdekes volna pedig tudni, mivel és hogyan számoltak, miképpen oldanák meg a felmerülő műszaki gondokat, például a hűtés kérdését. Kevesen tudják, hogy az atomerőműben termelt hőenergia nagyobbik része veszendőbe megy, és hűtéssel szabadulnak meg tőle. A mostani paksi blokkoknál szigorúan szabályozott, melyik évszakban mennyire növekedhet meg a hűtésre használt Duna-víz hőmérséklete. Az új blokkokkal azt a határt jócskán túllépnék, ezért más megoldást kell találni. Két alapvető lehetőség van: vagy sok kilométerrel távolabbról kell egy föld alatti csatornán elvezetni a vizet a hűtőrendszerig, vagy hatalmas hűtőtornyokat kell építeni. Mind a két megoldás rendkívül költséges; ezzel vajon hogyan kalkuláltak?

A pénzügyi kalkuláció szintén kardinális probléma. Ha a hivatalos adatokból indulunk ki, a tízmilliárd euró a hitelszerződés szerint a beruházás nyolcvan százalékát fedezheti, e mellé húsz százalék önrészt kell letenni, azaz ennek alapján a tervezett teljes költség mai árfolyamon számolva 3800 milliárd forintra tehető, plusz a kamatok kb. 1500 milliárd, plusz a kapcsolódó infrastrukturális, hálózati stb. beruházások, amelyek szakértői becslés szerint további 1500 milliárdot tesznek ki. Összesen már majdnem 7000 milliárdnál tartunk, amit ha visszaosztunk a 2400 megawattos teljesítménnyel és a várható üzemidővel, a jelenlegi termelői áramár kétszerese jön ki. Ebből következően egyszerűen nem igaz, hogy olcsóbb lesz ettől az áram, vagy csak akkor lehet az, ha a beruházás költségeit soha nem akarják megtéríteni, és a különbözetet az adófizetőkre hárítják.

Ezzel nem csupán az a gond, hogy becsapjuk magunkat, hanem ez az unióban tiltott, piactorzító állami támogatásnak minősül. Itt újabb problémahalmazba botlunk: a kormányzati állításokkal ellentétben szó nincs arról, hogy az EU mindenről tudott volna és elfogadta volna a projektet. Vizsgálatok indultak a tenderezés elmaradása miatt, és ugyancsak eljárás várható az ilyen állami szerepvállalás miatt. Ezek mellett gond lehet abból is, hogy a szerződés szerint a fűtőanyagot kizárólag az oroszok szállítják, egy uniós stratégiai tervezet szerint éppen az energiafüggőség csökkentése céljából kötelezővé tennék, hogy az uniós atomerőművek ne csupán Oroszországból importálják az alapanyagot.

Itt eljutottunk a legsúlyosabb elvi problémáig: a paksi bővítés ebben a formájában nem csökkenti, hanem növeli energiafüggőségünket Moszkvától, ráadásul az oroszokkal kötött kemény hitelszerződéssel még pénzügyileg is megfejeli azt. Aligha véletlen, hogy ezt még az Orbánékkal szemben barátságos lengyelek is jól látják: a varsói kormány pénzügyminiszterének és a lengyel állami olajcég elnökének beszélgetésén nemes egyszerűséggel Putyin orális kielégítésének nevezték a paksi ügyletet, és jobbágysági viszonyról beszéltek. Ennél nyersebb őszinteséggel már nehéz Orbán ténykedést minősíteni, de a jelek szerint ez cseppet sem zavarja őt.