Bagatell ügynek tartja az OLAF-vizsgálatot a jelentésben név szerint is kiemelt fideszes államtitkár

2018. február 12., 16:12

Szerző:

Komolytalannak tartja az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF)  ellene indult vizsgálatát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Homolya Róbert azt mondta, szerinte a magyar ügyészség feladata, hogy egy ügyben felelősöket nevezzen meg – írja a Hír TV.

Homolya Róbert nem foglalkozik komolytalan ügyekkel
Fotó: GYSEV/kormany.hu

A vizsgálat azért indult, mert az OLAF szerint felvetődik az összeférhetetlenség gyanúja, hogy amíg 2010-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyetteseként az államtitkár részt vett az EU-s pénzeket koordináló szervezet munkájában, addig

közbeszerzési tanácsadó cége EU-támogatásokból megvalósuló beruházásokban vett részt.

Homolya Róbert elmondta, 2010 óta folyik ellene egy OLAF-vizsgálat a korábbi ügyeviel kapcsolatban, de egyébként az OLAF már lezárta ezeket az ügyeket, amelyek szerinte különben is

bagatell ügyek.