Az önkormányzati egypártrendszer veszélye
Információink szerint a magyar önkormányzatiság húszéves története alatt eddig egyetlen egyszer fordult elő, hogy egy kisvárosban egyetlen jelölőszervezet aspiránsai jutottak mandátumhoz, és alakították meg a képviselő-testületet – ellenzék, ellensúly nélkül.
A 2006 őszi példa Tótkomlóshoz, a sok hátránnyal küzdő viharsarki városkához köthető, és a jelenséget szabadon választott egypártrendszernek nevezhetjük. A Fidesz által nemrégiben beterjesztett, és már el is fogadott, az önkormányzati képviselők választásáról szóló törvény ebbe az irányba mutat. Csak ami eddig a rendszerhibaként egyszer kicsúszott, az most a rendszer szerves része lehet. Az önkormányzati választási rendszer az erősnek kedvez, s rendkívüli aránytalanságokhoz vezethet.
A magyar helyhatósági választási rendszer másképpen épül fel a tízezer alatti és tízezer fő feletti településeken. Míg a honi települések többségét adó kistelepüléseken csak úgynevezett kislista van, azaz minden induló egy közös listára kerül fel, akik közül a választók annyit jelölhetnek meg, amennyi a helyi képviselő-testület adó képviselők száma. Így azok nyernek mandátumot, akik a legtöbb voksot kapják.
Más a helyzet a tízezer lélekszám feletti településeken, itt az egyéni körzetek mellett – figyelemmel az arányosság elvére – kompenzációs listák képezik a választási rendszerben az ellensúlyt. Míg, szemben a kilencvenes évek legelejével, a polgármestert közvetlenül választják meg.
Tótkomlós és majdnem Derecske
Ezzel a választási rendszerrel szemben – annak igazságosságával, arányosságával – az elmúlt húsz évben alapvető kifogás nem merült fel. Jól példázza ezt, hogy információink alapján csupán egyszer fordult elő, 2006 őszén a Békés megyei Tótkomlóson, hogy a tizenhárom fős helyi képviselő-testületbe csupán egy jelölőszervezet aspiránsai jutottak be. Választástechnikailag ennyi hiba bőven benne van egy jól működő rendszerben is. Akkor – a ma már elképzelhetetlen pártszövetség – a Fidesz-MDF-FKgP jelöltjei taroltak.
A dél-békési kisvárosban ennek teljes körű magyarázatát máig sem sikerült megtalálniuk sem a helyieknek, sem az elemzőknek. Mindenképpen szerepet játszott benne, hogy előtte szivárgott ki az azóta elhíresült őszödi beszéd, az MSZP vezette kormány megszorító intézkedéseket vezetett be, az ellenzéki Fidesz politikai hecckampányt indított, Orbán Viktor pedig népszavazásnak állította be a helyhatósági választást.
De a tótkomlósi jobboldali sajtó erőteljes és – enyhén szólva – nem mindig korrekt szerepvállalása is erősítette a Fidesz vezette szövetség esélyeit, noha soha annyi beruházás nem valósult meg a közel hétezres lélekszámú kisvárosban, mint a 2002 és 2006 közötti önkormányzati ciklusban.
Ehhez hasonlatos eredmény ugyancsak a 2006-os őszi önkormányzati választáson a Hajdú-Bihar megyei Derecskén született, azzal az apró különbséggel, hogy itt egy független képviselő, ha mutatóban is, de bekerült a testületbe.
„Lex diktatúra”
Az önkormányzati képviselők választásáról szóló most, a fideszes kétharmad által elfogadott törvény értelmében a voksolás szabályai a tízezer lélekszám alatti településeken – ezek között mintegy százötven kisváros is található – nem változik. Bár szinte minden településen csökken a megválasztható képviselők száma, így kevés kivételtől eltekintve a tízezer alatti települések jó részén is. A jelenlegi 27 ezer helyett 14-15 ezer képviselő lesz, ami országosan évi 2-3 milliárd forintos megtakarítást jelent, és mintegy 40 százalékos csökkenést a képviselők számában.
Az érdemi módosulás a tízezer fő feletti településeken lesz. Itt ugyan megmarad az egyéni körzet és a kompenzációs lista azzal, hogy nem kis mértékben csökken az egyéni körzetek száma, de ennél is radikálisabban a kompenzációs listáról a testületbe bekerülő képviselők száma. Ez egy erősen jobboldali orientációjú városban, így például Pápán, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, Szarvason vagy Békésen azt jelentheti, hogy alig, vagy adott esetben nem kerülnek be a baloldali és zöldpártok, valamint a civil szervezetek képviselői a helyi döntéshozó testületbe.
Aligha véletlen, hogy ha némiképp eltérő hangsúlyokkal is, de az MSZP, a Jobbik, az Lehet Más a Politika (LMP) és a civil szervezetek erőteljesen hallatják az ügyben a hangjukat. Botka László (MSZP) a parlamentben nem rejtette véka alá azt a meggyőződését, hogy képviselői helyek számának csökkenésének jól hangzó szlogenje mögött saját aktuális pártérdekei szerint írja át az önkormányzati választási törvényt a Fidesz, lényegében kiiktatva abból az arányosság elvét.
A jobbikos Apáti István ennek kapcsán „lex diktatúráról” beszélt, míg az LMP parlamenti frakciójának képviselői a módosítás kapcsán sárga lapot mutattak fel a törvényhozásban a kormánypártok politikusainak.
Ellensúly, ellenvélemény nélkül
Mindennek eredményeként nem csupán egyszer előforduló rendszerhiba, hanem a kétharmadot birtokló kormánypárt erős rásegítésével rendszer integráns része lehet a helyi egypártrendszerek megjelenése a magyar önkormányzatiságban.
Lásd lehetséges előzményként Orbán Viktor kötcsei beszédét, ahol a politikus kertelés nélkül kimondta, hogy „Megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza”.
Igaz, az ezt közlő Nagyítás című hetilap szerint ezek csupán Orbánnak a kultúra jövőbeni szerepéről vallott gondolatai. Ám a jelek arra mutatnak, hogy az új törvény kapcsán a kulturális hegemónia mellett a politikai hegemónia sem tabu a Fidesznél.
Hogy Orbán gondolatai, s ehhez kapcsolódóan a fenyegető önkormányzati egypártrendszer a demokratikus viszonyok közepette mit jelent, azt ebben a pillanatban nehéz felmérni. A helyi politizálás jövője van nem akármekkora veszélyben.
Ellensúly, ellenvélemény, ellenszavazat nélkül, a nézetek ütköztetésének hiányában hogyan lehet politizálni? Egyáltalán érdemi és valódi politikának lehet-e ezt nevezni? Kérdésként merülhet fel, ez volna az új meghatározás szerinti a narancsuralmi rendszer része?
Egyetlen biztató jel van. S ez érdekes módon a tótkomlósi példához köthető. Az egyszínű testületen belül belső harcok robbantak ki, s ennek nyomán képviselők mondtak le. Így azóta ketten MSZP színekben jutottak be a képviselő-testületben. Ez nem sok, de a semminél mégis valamivel több.
