Az MTI-től a BBC-ig

2011. január 4., 14:15

Interjút közölnek Belénessy Csabával, a Fidesz-kormány által az Magyar Távirati Iroda élére kinevezett új vezetővel. Az MTI vezérigazgatója sok mindent igyekszik kitérő, semmitmondó válaszokkal elkenni, egyvalami azonban világosan kiderül: kormányzati gazdáihoz hasonlóan fogalma sincs arról, hogy a közszolgálat valójában mit is jelent a médiában. Belénessy legárulkodóbb mondatából derül ez ki: szerinte „az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval”.

Ez a rettenetes mondat egy tragikus – és a nem olyan távoli múltból igen ismerős – tévedésre világít rá. E kijelentés ugyanis Belénessy azon meggyőződését tükrözi, hogy a közszolgálati újságíró kormánymegbízott.

Az MTI új vezérigazgatója szerint követelmény az is, hogy egy közszolgálati médium „legyen lojális a kormányhoz”. Belénessy az interjúban többször példálózik a BBC-vel, és közli, hogy irányításával éppen most készülnek a magyar BBC alapjai.

Mindebből teljességgel egyértelművé válik, hogy a legrégebbi és legpatinásabb magyar hírközlő cég, a 19. század óta folyamatosan működő MTI mostani vezetője összetéveszti a közszolgálatot a kormányszolgálattal, emellett úgy gondolja, hogy a BBC újságírói lojálisak a mindenkori brit kormányhoz.

Ez utóbbival kapcsolatban javaslom Belénessy Csabának, hogy tanulmányozza a BBC néhány riport- és interjúműsorát, illetve egy-két vezető BBC-újságíró stílusát olyankor, amikor éppen kormánytisztviselőket interjúvolnak. Előzetes felkészítésként csak annyit: nem a kormányhoz „lojális” újságírókat fog látni-hallani, hanem inkvizítorokat, akik nem tűrik a politikusi mellébeszélést, süketelést, nagyotmondást, udvarias bólogatás helyett közbevágnak, és ami a legfontosabb: kérdeznek, s ha nem kapnak tisztességes választ, újra és újra kérdeznek.

Teszik mindezt azért, mert pontosan tudják, hogy nekik – közszolgálati újságíróként – nem a kormányhoz, hanem a közhöz, vagyis a hallgatókhoz és a nézőkhöz kell „lojálisnak” lenniük, és akkor „szegülnének szembe” a „megbízóval”, a BBC-t előfizetési díjból eltartó közönséggel, ha nem így dolgoznának.

Klein István

Budapest