Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2010. november 21., 15:08
Kisebb földrengés volt vasárnap hajnalban Mohácstól tíz kilométerre nyugatra - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének Szeizmológiai Obszervatóriuma.
2010. november 21., 13:15
Nem érti, a Fidesz miért pont most vetette fel a határon túli magyaroknak szánt választójog kérdését, hisz – szerinte – az elképzelés a szlovákiai magyaroknak és magyar pártoknak is a lehető legrosszabbkor jött. A Híd-Most elnökét – aki nem kapott meghívást a Magyar Állandó Értekezlet múlt pénteki ülésére – LAMPÉ ÁGNES kérdezte.
2010. november 21., 12:04
A Fidesz ellenfele a gondolkodás maga - írja a sajtóhoz eljuttatott közleményében az MSZP-és képviselő. A teljes szöveget alant olvashatják.
2010. november 21., 10:48
A delmagyar.hu olvasói szerint bárki találhat nagy és szőrös pókokat a lakásában Szegeden. A hideg miatt menekülnek az otthonokba.
2010. november 21., 06:50
Barát József kitűnő cikkének (Október 23. újratöltve) egyik képaláírása nem pontos. Az aláírás így hangzik: „Mise után: vonul a Jobbik.”
2010. november 21., 06:11
Ritkán látható égi jelenségre figyelhettek fel a kecskemétiek a városon átvonuló péntek délutáni záport követően - írja a .
2010. november 21., 04:00
Egy félbevágott Túró Rudi miatt indított soron kívüli vizsgálatot a hódmezővásárhelyi belső ellenőrzés a Klauzál utcai óvodában. Egy szülő ugyanis arról panaszkodott, hogy a gyereke csak fél adag ételt kapott. A bejelentés megalapozatlannak bizonyult, de az óvodavezetők szigorúbban ellenőrzik az étkeztetést - írja a .
2010. november 20., 19:24
Áremelésre készül a Magyar Posta: januártól egyes szolgáltatások akár tíz százalék feletti mértékben drágulhatnak, a hivatalos közlések szerint azonban az átlagos emelés nem haladhatja meg az inflációt - írja a szombati Népszabadság.
2010. november 20., 18:13
Minden orosházi játszóteret átvizsgáltat az önkormányzat, miután csütörtökön meghalt egy 10 éves kisfiú egy nyakára tekeredett kötél miatt - adta hírül a pénteki RTL Híradó. A kötél egy fából készült mászókáról lógott le, a végére valaki korábban egy hurkot kötött. Abba dugta be a fejét egy kisfiú és akkor történt a baleset.
2010. november 20., 17:19
A mozaikkészítés mindig gazdagabb korszakokban virágzott. De a diktatúrák is felfedezték a grandiózus díszítőművészetet. Nálunk az ötvenes évektől a szocializmus dicsőségét hirdették az üvegkockaképek. Ma azonban – támogatások híján – kihalóban van a mozaikszakma. Fortélyait igazán már csak egyetlen idős művész, Rác András ismeri. Nemrég nyílt kiállítása Szentendrén, a Körmendi Galéria pedig megjelentette életműalbumát, amelyet a Holokauszt Emlékközpontban mutattak be. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2010. november 20., 16:16
A köztársasági elnök eddigi gyakorlatához hűen a legcsekélyebb kritika nélkül elfogadta, és alá is írta az ország szabadságát veszélyeztető törvényeket: itt az idő kimondani, a köztársasági elnök végleg Orbán Viktor hű fegyverhordozója lett - írta az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2010. november 20., 15:38
"Nem elég a pajzs, kard is kell hozzá" - ezekkel a szavakkal kommentálta Orbán Viktor szombaton Lisszabonban, hogy a NATO elfogadta a közös rakétarendszer felállításáról szóló terveket. A magyar miniszterelnök ugyanis fontosnak nevezte, hogy a rakétarendszer felállítása nem teszi szükségtelenné a nukleáris rakéták hadrendben tartását, mert "a védelem mellett az elrettentés is fontos".
2010. november 20., 15:07
A jövő hét közepétől már havazás sem kizárt a hegyekben.
2010. november 20., 14:08
A kormány a lakosság valamennyi vörösiszap-katasztrófa által okozott veszteségét megtéríti, így jövő év július végére Kolontáron, Devecserben és Somlóvásárhelyen is visszatérhet az élet az eredeti medrébe - mondta a belügyminiszter pénteken, az érintett települések polgármestereivel való egyeztetés után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Pintér Sándor hangsúlyozta: a kabinet korábban hozott rendeleteiben már döntött arról, hogy az ingatlanokban, az ingóságokban, illetve a kül- és mezőgazdasági területekben esett károkat is felmérik, és a veszteséget maradéktalanul megtérítik. A belügyminiszter szerint nincs egészségügyi veszély a térségben.
2010. november 20., 13:06
A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése szombaton Borkai Zsoltot választotta a szervezet új elnökévé. Schmitt Pál köztársasági elnök, aki augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, tiszteletbeli elnök lett.
2010. november 20., 12:19
A közutakon az elmúlt 24 órában összesen 188 közúti közlekedési baleset történt, ebből két közlekedési baleset két halálos áldozatot követelt - közölte rendőrség az MTI-vel.
2010. november 20., 11:16
Egy megvadult ló okozott súlyos balesetet a Csongrád megyei Székkutas határában péntek este. A megbokrosodott állat egy autó elé szaladt, amelynek sofőrje súlyos és utasa súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.