MSZP: Schmitt fegyverhordozó lett

A köztársasági elnök eddigi gyakorlatához hűen a legcsekélyebb kritika nélkül elfogadta, és alá is írta az ország szabadságát veszélyeztető törvényeket: itt az idő kimondani, a köztársasági elnök végleg Orbán Viktor hű fegyverhordozója lett - írta az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményében.

2010. november 20., 16:16

Mint közölte, a párt sajnálattal értesült róla, hogy a köztársasági elnök "eddigi gyakorlatához hűen a legcsekélyebb kritika nélkül elfogadta, és természetesen alá is írta a kormánypártok, valamint Lázár János fideszes frakcióvezető úr által benyújtott, az ország szabadságát veszélyeztető törvényeket".

Ezek - írta az MSZP - az igazságtalan adórendszer bevezetéséről, az Alkotmánybíróság jogkörének csorbításáról, valamint az alkotmányellenesen kivetett különadóról szóltak. Az ellenzéki párt szerint ezek az intézkedések illeszkednek "a Fidesz eddigi politikájába, a 14 havi nyugdíj államosításába, a nyugdíjrendszer felborításába, a jogállam lebontására tett kísérletezésbe".

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.