Tragédia a játszótéren: az önkormányzat is vizsgálódik

Minden orosházi játszóteret átvizsgáltat az önkormányzat, miután csütörtökön meghalt egy 10 éves kisfiú egy nyakára tekeredett kötél miatt - adta hírül a pénteki RTL Híradó. A kötél egy fából készült mászókáról lógott le, a végére valaki korábban egy hurkot kötött. Abba dugta be a fejét egy kisfiú és akkor történt a baleset.

2010. november 20., 18:13

A gyerek nyakáról egy másik kisfiú, a barátja vette le a kötelet és azonnal szólt a szüleinek. Rögtön hívták a mentőket, akik pár perc alatt kiértek és több mint egy órán át küzdöttek a kisfiú életéért, de nem sikerült megmenteni őt. A kötél egyébként a mászóka kapaszkodója volt, de valaki hurkot kötött rá. A gyerek a hurokba dugta a fejét, pedig korábban egy apuka rá is szólt, hogy ne játsszon vele – jelentette a Független Hírügynökség.

A rendőrség eljárást indított, az önkormányzat pedig soron kívüli vizsgálatot rendelt el. Orosháza jegyzője a város összes játszóterének átvizsgálására adott utasítást. Az érintett játszóteret egyébként 2008-ban adták át és volt működési engedélye, a jegyző szerint minden évben felülvizsgálták.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.