2010. május 3., 04:45

Legyen újra Sólyom az elnök! Ezzel a felszólítással fordul az új országgyűléshez 11 értelmiségi, akik levélben szorgalmazzák Sólyom László köztársasági elnök újraválasztását. Az aláírók között szerepel Kopp Mária egyetemi tanár, Lányi András író, Majtényi László volt ombudsman, Makovecz Imre építész, Mellár Tamás, a KSH volt elnöke, Schneller István, Budapest volt főépítésze, Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke, Tölgyessy Péter politológus, Vida Gábor akadémikus és Zlinszky János volt alkotmánybíró.

2010. május 2., 20:56

2013-tól díjmentessé válhat a fővárosi tömegközlekedés a legalább négy éve bejelentett budapesti lakosok és a városban tanuló nappali tagozatos diákok számára – jelentette be tegnap az MSZP városligeti majálisán Horváth Csaba. A szocialisták főpolgármester-jelöltjének kijelentése felzúdulást keltett a politikusok között. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) felelőtlennek és demagógnak nevezte a javaslatot, mely szerintük csődbe vinné a tömegközlekedést.

2010. május 2., 18:14

A terem szedelőzködött, a kampányfőnök még maradt. Elemzett, nyilatkozgatott. A kivetítőre néztünk: nem volt mit elemezni. A kampány sikerült, az MDF-et elvesztettük. Somogyi tanácsadó éles játszmákat játszott. Az általa alapított Political Capitaltól (PC) egy éve elköszönt. Most a politikából távozik. BUJÁK ATTILA írása.

2010. május 2., 15:55

Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester szerint furcsa, hogy az a Horváth Csaba (MSZP) beszél a BKV ingyenességről, aki néhány hónapja kormánybiztosként még az inflációkövető tarifákról írt alá szerződést a fővárossal.

2010. május 2., 10:41

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint nem kérdéses a Fidesz jövője, a párt bele fog bukni a kormányzásba. A Jobbik kijelölt frakcióvezetője szombaton az Óbudai Hajógyári szigeten, a párt május elsejei rendezvényén ugyanakkor úgy fogalmazott: örülne annak, ha ez mégsem történne meg, mert ez azt jelentené, hogy a Fidesz a Jobbik által felvetett problémák megoldásával meg tudja menteni az országot - írja az MTI.

2010. május 2., 07:00

A jövő héten még kitartanak a szinte nyári meleg napok, utána azonban lehűl az idő. Persze így sem kell visszavennünk a nagykabátot - írja a .

2010. május 2., 00:18

2010. május 1., 18:01

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint nem kérdéses a Fidesz jövője, a párt bele fog bukni a kormányzásba. A Jobbik kijelölt frakcióvezetője szombaton az Óbudai Hajógyári szigeten, a párt május elsejei rendezvényén ugyanakkor úgy fogalmazott: örülne annak, ha ez mégsem történne meg, mert ez azt jelentené, hogy a Fidesz a Jobbik által felvetett problémák megoldásával meg tudja menteni az országot. Vona kiemelte, hogy a Jobbik "minden, a nemzet érdekét szolgáló javaslatot" támogatni fog a következő Országgyűlésben, de a kormánytöbbség legkíméletlenebb parlamenti ellensége lesz, és akár utcára is szólítja az embereket, ha a Fidesz nem tartja be az ígéreteit.

2010. május 1., 14:36

Kiköltöznek a liberálisok a Gizella utcából. Még az MDF sem tudott segíteni, nem fértek bele a parlamenti cipőbe. A párt kutyáját nem viszik magukkal, pedig eddig ő egy volt az SZDSZ-szel. Mi lesz Gizivel és a liberális párttal? A szebb napokat látott pártházban PUNGOR ANDRÁS bolyongott.

2010. május 1., 13:11

A rendőrök összesen huszonhárom embert állítottak elő a IX. kerületi Rendőrkapitányságra a Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzés előtti és utáni rendbontás kapcsán, a rendezvény biztosítása közben két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK honlapján megjelent közlemény szerint három emberrel szemben indult szabálysértési eljárás. A járőrök további 2 emberrel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette, illetve 18 emberrel szemben garázdaság bűncselekménye miatt intézkedtek.

2010. május 1., 09:36

Az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Munkáspárt is majálist tart ma Budapesten. Az MSZP a Városligetben tartja május elsejei rendezvényét, amelyen köszöntőt mond Burány Sándor, a párt budapesti tanácsának elnöke. Beszédet mond Mesterházy Attila parlamenti frakcióvezető és Horváth Csaba főpolgármester-jelölt is. A Jobbik az Óbudai Hajógyári szigeten kétnapos majálist rendez. A munka ünnepének reggelén beszélgetést tartanak Vona Gábor pártelnökkel, aki később a Jobbik országgyűlési munkájáról beszél majd. Az LMP a hűvösvölgyi nagyréten és a X. kerületi Óhegy parkban tartja rendezvényét. A hűvösvölgyi helyszínen Ertsey Katalin és Szabó Tímea, az LMP országgyűlési képviselői mondanak beszédet.