Vona: a Fidesz bele fog bukni a kormányzásba
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint nem kérdéses a Fidesz jövője, a párt bele fog bukni a kormányzásba. A Jobbik kijelölt frakcióvezetője szombaton az Óbudai Hajógyári szigeten, a párt május elsejei rendezvényén ugyanakkor úgy fogalmazott: örülne annak, ha ez mégsem történne meg, mert ez azt jelentené, hogy a Fidesz a Jobbik által felvetett problémák megoldásával meg tudja menteni az országot. Vona kiemelte, hogy a Jobbik "minden, a nemzet érdekét szolgáló javaslatot" támogatni fog a következő Országgyűlésben, de a kormánytöbbség legkíméletlenebb parlamenti ellensége lesz, és akár utcára is szólítja az embereket, ha a Fidesz nem tartja be az ígéreteit.
A sziget egy tisztásán felállított színpadról szólva Vona Gábor kifejtette: pártja alapvetően négy dologból nem enged a következő kormányzattal szemben. Ezek közé tartozik a politikai elszámoltatás, a közbiztonság megteremtése, a kilakoltatások egy évig történő felfüggesztése, valamint az adócsökkentés.
Mindemellett a Jobbik kezdeményezőként kíván fellépni a trianoni békeszerződés évfordulójának nemzeti emléknappá nyilvánításában, a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megadásában, illetve a magyar termőföld védelme érdekében – mutatott rá a párt elnöke, utóbbihoz hozzátéve, a földtörvényt úgy kívánják módosítani, hogy "Salamonok" Magyarországon ne szerezhessenek földtulajdont.
Vona megjegyezte továbbá, hogy a Magyar Gárda törvényessé tétele ügyében sem fognak várni, hiszen – saját bevallása szerint – nélkülük most nem lehetne országgyűlési képviselő. Orbán Viktornak üzenve azt mondta: a jó törvényeket kell betartani, míg a rossz, például a gárdát tiltó jogszabályokat meg kell szüntetni. A Jobbik vezetője jövendő parlamenti munkájukat ismertetve arról is beszélt, hogy a "Szent Korona eszmén alapuló alkotmányosság" életbe léptetésén is dolgozni fognak, valamint az eddigi "talpnyaló külpolitika" helyett a keleti, ázsiai piacok felé nyitást szorgalmazzák.