Az emberek kifordultak önmagukból

Tönkrement házasságok, családon belüli erőszak, elmagányosodott, depressziós kamaszok – ezt is okozta a COVID és az összezártság. Szántó Eszter mediátor, párkapcsolati és gyermekvédelmi szakember mesélt lapunknak az elmúlt két év személyes tapasztalatairól és arról, mennyire tehetetlen a rendszer a nem új, de most egészen eldurvult helyzetekkel kapcsolatban. A lelki és fizikális bántalmazások minden eddiginél embertelenebbé váltak, az indulatokat a korábban összezárt emberek már alig, vagy nem tudják féken tartani.

2022. augusztus 8., 09:39

Szerző:

Hogyan rombolt a járvány a családokban, emberi kapcsolatokban?

A COVID sújtotta több mint két év nálunk egészen drámai tapasztalatokat hozott. Amit a különböző tanulmányok mutatnak, az itt nagyon is kézzel fogható. Mert egy statisztika az egy személytelen kimutatás, itt az életben megélni nagyon más. A kapcsolatokra rákerült egy olyan teher, ami alatt kártyavárként rogytak össze az addig még így, vagy úgy, de működő családi közösségek. Ugrásszerűen nőtt a védelembe vételek száma, már most annyi az esetszám, mint tavaly egész évben, de ugyanez igaz a válókeresetek számára is. De még ennél is nagyobb baj, hogy az emberek teljesen kifordultak önmagukból, megnőtt a rendőrségi értesítések száma. Egyrészt hamarabb is hívják őket, másrészt valóban elszabadultak az indulatok. Sokkal könnyebben elcsattan egy pofon, a stressz, a testi és anyagi bizonytalanság az emberi kapcsolatokban most akkora pusztítást okozott, amire talán senki sem gondolt.

A statisztikákban leginkább a nőkkel szembeni bántalmazás kerül most is elő, pedig nyilván nem ennyire egyoldalú a mérleg. Mit látnak?

Nagyon nem. Sőt. Az elmúlt időszakban sokkal gyakrabban fordult elő, hogy a nőknél szakadt el a cérna, nem tudták féken tartani indulataikat, ezt kivetítik a gyerekekre is, de ők sokkal inkább verbális bántalmazók, ami nyilván nem jelenik meg semmilyen statisztikában. Legfeljebb az előzménye annak, ami már kimutatható és a férfi számlájára írják. A nők a szavakkal verésben "jobbak", a férfiak pedig a fizikai bántalmazásban. A férfi identitás most különösen sok támadásnak van kitéve. Elvárás, hogy a férfi tartsa el a családot, szexuálisan legyen aktív, biztosítsa a nő testi-lelki szükségleteinek kielégítését. A férfi önbizalma, magabiztossága e három pontban valójában nagyon is sérülékeny. Ha a nő folyamatosan megalázza a férfit, ha gúnyos, bántó üzeneteket közvetít felé, akkor a férfi lelkileg hihetetlen gyorsan térdre rogyhat, érzelmileg megsemmisülhet, és ebből az állapotból már nagyon kevés áldozat tud újra talpra állni. Egyébként korábban több kutatás is lerombolta a sztereotípiákat, hiszen például egy 2020-ban készült tanulmányban azt mutatták ki, a válaszadók több mint felét, 56,8 százalékukat az édesanyja bántalmazta gyermekkorában, 42,1 százalékukat az édesapja.

Milyen folyamatokat látnak?

Az emberek egyre kevésbé képesek féken tartani az indulataikat, amit már az utcán, akár egy bevásárlásnál, vagy a közlekedésben érzékelünk, el lehet képzelni, ez miként csapódik le a négy fal között. Főleg, ha olyan emberek voltak kénytelenek összezárva élni hosszú-hosszú ideig, akik már eleve nagyon nehezen viselték el egymást. Gondoljuk csak el, hogyha mondjuk a buszon valaki túl közel áll mellettünk, belép az intim szféránkba, már azt nehezen viseljük. Akkor milyen lehet az, ha az otthonunkban kell ezt akár egész nap megélnünk. Vagy képzeljünk el most egy gyermekláthatást, ahol kénytelenek egy lakásban élni, egyezséget kötnek, ki mikor használhatja a konyhát, a fürdőt. Van egy háló, meg egy nappali, egyik az apáé, másik az anyáé és akkor meghatározott időben a gyerek csak az egyik, vagy csak a másik helyiségen lehet. Ürülékükkel kenik össze a másik ruháit, direkt nem fizetik be a rezsit, a megosztott hűtőben kiöntik, vagy megromlasztják a másik ételeit. De nagyon sokrétű dolgokat tapasztalunk. Kiütköztek személyiségproblémák, például egy nárcisztikus zavarral küzdőnek ez maga volt ez a kiteljesedés, amivel teljes pokollá tette a család életét. De látható a generációs elszakadás, nagyszülők, szülők eltávolodása, volt olyan nagymama, akitől a kényszerzár alatt lényegében teljesen elfordult a lánya, tőlünk kért segítséget.

A teljes cikket a 168 Óra hetilap 2022. augusztus 4-én megjelent lapszámában olvashatja. 

 

Szombat este többségében a keleti tájakon várható, hogy megázunk, napsütésből főleg északnyugaton, helyenként a Dunántúlon kaphatunk rövidebb időszakokat. Vasárnap eleinte több helyen előbújhat a nap, napközben ismét sokfelé megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és már a középső tájakat és a Dunántúl keleti felét is érintheti a csapadék.