Az ELTE nem nagyon örült Draskovics úr érkezésének

Sokan nem örülnek Draskovics Tibor friss kinevezésének

2010. március 3., 19:09

Sokan nem örülnek Draskovics Tibor kinevezésének – válaszolta az ELTE rektora a

Magyar Nemzet kérdésére. Hudecz Ferenc arról is tájékoztatta az MNO-t, hogy a korábban három miniszteri poszton is kipróbált szakember az egyetemtől nem kap külön díjazást a Gazdasági Tanácsban végzett munkájáért. Draskovics még így is 90 ezer forintos órabérben dolgozhat.

A rektor közlése szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gazdasági Tanácsa évi 8-10 ülést tart, általában 2-3 órás időtartamban. A tanács működését részleteiben a felsőoktatási törvény, az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint a Gazdasági Tanács ügyrendje szabályozza. Tagjainak száma 13, ebből kilencen rendelkeznek szavazati joggal (három fő OKM-delegált, négy fő ELTE szenátusi delegált, a rektor és a gazdasági főigazgató). Tanácskozási joga négy tanácstagnak van. Ezek közé tartozik a kincstári megbízott, az egyetemi hallgatói önkormányzat (HÖK) elnöke, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szenátusi képviselője és az ELTE főtitkára.

Mint azt korábban megírtuk, az MSZP-s Hiller István által a tanácsba delegált szakember havonta 120 000 forintot kap a minisztériumtól, ami akár 90 ezer forintos óradíjat is jelenthet. Draskovics jogi végzettségével és a közigazgatásban szerzett széles körű tapasztalataival minden bizonnyal hasznos tagja lesz az egyetem életében meghatározó döntéseket hozó tanácsnak. Mindazonáltal „sokan nem örülnek Draskovics Tibor kinevezésének” – reagált arra a kérdésünkre a rektor, hogy van-e alapja annak a sajtóinformációnak, miszerint az ELTE nem nagyon örült Draskovics úr érkezésének.