Az elszegényedés küszöbén – A jegybank feladata volna őrködni az árstabilitás fölött

Éppen egy évtizede nem jártak olyan rosszul az év eleji nyugdíjemelés elhibázott mértékével a járadékosok, mint az idén. Akkor, 2010 januárjában 1,6 százalékkal emelkedett a havi nyugellátás mértéke, de abban az évben az infláció 4,9 százalékos volt. Az azóta eltelt években a járadék emelésének mértéke csaknem mindig meghaladta az inflációét, bár 2017-ben és 2019-ben épp egálban voltak.

Az idei esztendő ebben a tekintetben is – negatív értelemben – kilóg a sorból, mert a KSH hivatalos adatai szerint 2020 augusztusában 3,9 százalékos volt az infláció, aminek valóságtartalmát ugyan sokan megkérdőjelezik. Ez az érték, illetve a statisztikai hivatal által a nyugdíjasok fogyasztására vonatkozó 4,3 százalékos inflációs adat abban az értelemben meghatározó, hogy a majd novemberben esedékes nyugdíjkorrekció mértékét az esztendő nyolcadik hónapjában mért inflációhoz igazítják, vagyis ahhoz, hogy augusztusban mekkora volt a fogyasztói árindex a megelőző esztendő azonos időszakához képest.

Mivel az idei költségvetésben mindössze 2,8 százalékos inflációval kalkuláltak, így a 4,3 százalék és a korábbi előrejelzés különbsége – vagyis 1,5 százalékos – lesz az a nyugdíjkorrekció, melyet visszamenőleg fognak majd egy összegben kifizetni. Decemberben, már a korrekció után, a jelenleginél 1,5 százalékkal magasabb nyugdíjat kapnak az érintettek.

Novemberben – egy alkalommal – mintegy 20-23 ezer forinttal megnövelik a járadék összegét, viszont ebben az évben sem nyugdíjprémiumra, sem a korábbi gyakorlatnak megfelelően Erzsébet-utalvány formájában kiutalt rezsitámogatásra nem lehet számítani.

Januártól már ez a decemberben másfél százalékkal megnövelt összeg képezi majd azt az alapot, amelyet 2021-ben újabb 3 százalékkal fejelnek meg, mert a jövő évi költségvetés tervezői csupán ekkora inflációval számolnak. Ám a Pénzügyminisztériumban már most sejtik, hogy ha csak valami csoda nem történik – aminek egyébként elég kicsi az esélye –, akkor ezúttal is túl visszafogottan kalkuláltak, ugyanis a koronavírus-járvány gerjesztette gazdasági válság még jövőre is minden valószínűség szerint ennél nagyobb mértékű drágulást eredményezhet.

A nyugdíjak novemberi korrekciója mellesleg nem tekint vissza régi múltra, mindössze 2012-től alkalmazzák. Ma már kevesen emlékeznek rá, de ebben az időszakban az Orbán-kormány rendszeresen túlbecsülte a várható infláció mértékét, így a nyugdíjak reálértéke – ha csekély mértékben is – minden évben növekedett. A már említett 2017-es és 2019-es esztendőtől eltekintve, az idei lesz egy évtized után az első, amikor megszakad ez a sorozat, s a nyugdíjszerű ellátások reálértéke hozzávetőleg 10 százalékkal csökken az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Azzal, hogy most alaposan alulmérték a várható éves infláció mértékét, a központi költségvetés havonta átlagosan 32 milliárdot takarított meg az időskorúak járadékán, amit két hónap múlva már úgy fizetnek majd ki, hogy az elmúlt időszak drágulási hullámának hatását csak megkésve próbálják kompenzálni. Más szempontból is ügyesen alkalmazott trükk az év nyolcadik hónapjának fogyasztói árindexét mérvadónak tekinteni, mert az utóbbi esztendők tapasztalatai szerint általában az év második felében szoktak hegymenetre váltani az árak. Még akkor is, ha a fogyasztói kosárban tekintélyes súllyal szereplő üzemanyag-változások alakulását nehezen lehet előre tervezni. (Egyébként az idén eddig nem nagyon panaszkodhattak az autósok, sőt, kellemes meglepetés volt számukra, hogy a vesztegzár időszakában jelentősen estek az üzemanyag-árak, és még a parkolásért sem kellett fizetniük.)

Bár sokan nem osztják a véleményét, Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az infláció további alakulását illetően mérsékelten optimista. Azt a szakember sem zárja ki, hogy mindent összevetve szeptemberben még drágábban élünk, mint augusztusban, de utána némileg mérséklődhet az áremelkedés üteme: akár 3,5 százalék közelébe csökkenhet.

Túlzottan ezzel sem lehetünk elégedettek, mert a válságos időszak negatív hatásai az Európai Unió egyetlen másik országát sem kímélték, de sehol sem szabadultak el a magyarországihoz hasonló mértékben az árak.

A jelenlegi helyzet meglehetősen furcsa, hiszen munkahelyek százezrei szűntek meg a járvány hatására, hirtelen megnőtt a nálunk korábban még egyáltalán nem jellemző részmunkaidősök aránya, s ez azt jelenti, hogy tekintélyes tömegeknek lehetnek ezekben a hónapokban megélhetési gondjai. Ilyen körülmények között világszerte általában inkább a kényszerű árcsökkentések a jellemzők, gyakoribbak a kiárusítási akciók, mintsem a termékek és szolgáltatások széles körére kiterjedő áremelések.

A 4 százalékot súroló – valójában minden bizonnyal ezt a szintet is elérő – inflációs mérték a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is gondolkodásra késztetheti, hisz törvényben deklarált feladata volna az árstabilitás feletti őrködés. Egy piacgazdaságot folytató országban közvetlenül nem avatkozhatnak be a gazdasági folyamatokba, de megvannak az eszközeik arra, hogy mégis lefékezzék az árak túlzott elszabadulását. Hosszú ideig úgynevezett inflációs küszöbnek tekintették a 3 százalékos mértéket, majd Matolcsy György elnök ezt megemelte 4 százalékra, olyan magasra, amelynél már nem nézhetik tétlenül az eseményeket, és lépniük kell.

Ennek legolcsóbb módja a szóbeli intervenció. Ilyenkor a jegybank vezetésének amúgy ritkán nyilatkozó valamelyik tagja, aki szavának éppen ezért súlya van, kiáll a nyilvánosság elé, és figyelmezteti a gazdaság szereplőit az inflációs veszélyre. Amennyiben ez nem hatásos – Matolcsy György elnöksége alatt az MNB hitelessége nagymértékben erodálódott –, akkor előbb finomabb eszközökkel, majd szigorítással, kamatemeléssel próbálhatja meg a jegybank megfelelő mederbe terelni az infláció alakulását. Ezzel feltehetően most még kivárnak. Megelégszenek egy helyzetértékeléssel.

Rendszerint szeptember végén jelenteti meg az MNB következő negyedéves kiadványát, az Inflációs jelentést. Ebben áttekintik a legfontosabb makrogazdasági folyamatokat, s felvázolják prognózisukat az árak várható alakulásáról. A mostani „megszólalásra” azért is jelentős figyelem összpontosulhat, mert Matolcsy György tavasszal minden tekintetben rosszul mérte fel a magyar gazdaság idei teljesítményét, s amikor a Pénzügyminisztérium már akár 6-7 százalékos éves GDP-visszaesést sem tartott kizártnak, akkor a jegybank elnöke még mindig növekedést vizionált. Ebből a szempontból nem csak Magyarországon maradt egyedül ezzel a sajátságos prognózisával: az egész kontinensen nem akad olyan ország, amelynek kormánya az idén – a magyarral ellentétben – ne a visszaesés mértékét latolgatta volna.

De mi vár ilyen körülmények között a nyugdíjasokra? Sokan – egyébként jogosan – nevetségesnek ítélik, hogy a kormány szándékai szerint 2021-től, négy évre elhúzva, minden évben egyszer egy-egy heti járadékkal megnövelik a nyugdíjszerű kifizetések összegét, miáltal eljutnak majd a 13. havi nyugdíjig. Persze a jelenlegi nehéz körülmények között még ennek a pénznek a szerepe is felértékelődött. Farkas András nyugdíjszakértő hívta fel a figyelmet arra, hogy az első alkalommal 2021 februárjában megérkező plusz egyheti járadék úgy értelmezhető, hogy 2021-ben nem a már említett 3 százalékkal, hanem 3+2, azaz 5 százalékkal nőnek majd a járadékok, 2022-ben plusz 4, 2023-ban plusz 6, majd 2024-ben plusz 8 százalék lesz a növekedés mértéke.

Ezek a nyugdíjemelkedések azonban még gyógyírt sem jelentenek azoknak, akik régebben vonultak nyugállományba. Az alapvető élelmiszerek évi 10 százalékot meghaladó áremelkedése láttán joggal érezhetik majd úgy, hogy járadékuk folyamatosan leértékelődik. A kormánynak előbb-utóbb meg kell állítania ezt a folyamatot, különben tömeges elszegényedésre lehet számítani.