Az egészségügyiek beszóltak Orbánnak: nagyot fog robbanni
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint legkésőbb 2011-re komoly intézkedési tervet várnak a kormányzattól az egészségügyben dolgozók. Valódi megoldást több százmilliárd forint befektetése hozhatna – igaz, nem rövid távon.
Jelenleg "kegyelmi állapot" van az egészségügyben, de ennek messze-messze a vége felé járunk – nyilatkozta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában csütörtök reggel. A szakember az egészségügyi szférából az új kormányzat felé irányuló várakozásokra utalt kijelentésével.
Éger szerint az egészségügy problémáira valódi megoldást sok százmilliárd forintnak az ágazatba való befektetése hozna – igaz, nem azonnal kellene ezt az összeget bepumpálni. Az életpálya-modell elfogadása viszont a gyógyító szakmában is elodázhatatlan az elnök szerint.
Jelenleg kegyelmi állapot van az egészségügyben, ami a választásokkal kezdődött és a rezidensrendelet visszavonásával, de körülbelül a 2011-es év végéig, a költségvetés elfogadásáig fog tartani – mondta Éger István a Duna Televízió stúdiójában.
"Ki kell mondani: hihetetlen nagy a várakozás a kollégák körében. Várják, hogy az elmúlt húsz év, de különösen az előző nyolc év egészségügyi kisemmizettsége után komoly és kiszámítható lépések sorozatának bejelentése és garantálása fog történni. Ha nem történik meg, nagyon nagyot fog robbanni 2011-ben ez a dolog, attól félünk" – szögezte le az orvosi kamara elnöke.
"Kérdés, hogy megértik-e a döntéshozók"
Nagyon nehéz kimondani, hogy az egészségügy helyzetét semmi más módon nem lehet orvosolni, csak több száz milliárd forint invesztíciójával, miközben azt hallja az ember, hogy hogyan szorongatja a nemzetközi pénztőke Magyarországot és milyen károkat okozott az elmúlt nyolc év felelőtlen gazdálkodása – szögezte le Éger István.
Mégis azért meri ezt kimondani – tette hozzá –, mert a minisztérium már megkezdte az egészségügyi dolgozókat képviselő szervezetekkel a tárgyalást az úgynevezett egészségügyi életpálya modell kialakításáról. A kamarai elnök szerint a minisztérium illetékese is úgy nyilatkozott: nem óvatoskodni kell, hanem ki kell mondani, mi a megoldás, hogy mi mennyibe kerül, ezt be kell bátran árazni; utána a kérdés az, hogy a döntéshozó megérti-e ezt és hogy milyen ütemezést ad a megvalósításnak.
Éger szerint az egészségügyi dolgozók nem azt várják, hogy holnaptól legyen tízszeres a bérük. De azt igenis elvárják, hogy törvényben garantáljanak egy előmeneteli rendszert; hogy ki tudják számítani mondjuk a következő öt év történéseit – hangzott az érvelés.
Aki elment, azt már nehezebb lesz hazahozni
Az életpálya-modell aktualizálását a MOK a maga részéről befejezte, meg is küldik azt a minisztériumnak, és nyilvánossá is teszik a dokumentumot, "minden számot meg fogunk mutatni" – mondta Éger, aki szerint valóban százmilliárdokról van szó, de ez nem azt jelenti, hogy azonnal meg kell ezt kapnia az ágazatnak.
Az orvosok, akik már megtapasztalták a külföldi munkavégzést, azokat nehéz lesz hazahozni, leszámítva azt a kisebb hányadot, akiknek nagyon komoly nemzettudata van. De általában szerelemből és hazaszeretetből nem fognak hazajönni az orvosok és a gyógyító személyzet más tagjai - mondta a Duna Televízió orvoselvándorlást firtató kérdésére Éger István. A kamarai elnök szerint a magasabb bérezés mellett a munkakörülményeik gyökeres mássága is nagyon komolyan kint tartja őket.
A MOK elnöke emlékeztetett rá: már 2004-ben kimutatták egy felmérés alapján, hogy az elégtelen munkakörülmények - a lejárt eszközök, a rossz szavatosságú eszközök, amivel a lelkiismeretük szerint ők nem nyúlnak hozzá a beteghez - szintén elviszik külföldre az orvosokat.
A Duna Televízió összeállításában megkérdezett orvosok és más egészségügyi dolgozók egyik fő gondnak a családjuk eltartását nagyon megnehezítő alacsony bérezést jelölték meg; a fizetés három-négyszeresre emelésével szerintük sokakat itthon lehetne tartani, azzal együtt, hogy a munkakörülmények is jelentősen javulnának. A megszokott életszínvonalat sokan csak több állás párhuzamos felvállalásával tudják fenntartani - nyilatkozták a gyógyító szakmai képviselői a Duna Televízió reggeli műsorában.
A beszélgetést itt tekintheti meg.