Ausztria befogadja a migránsokat

Ausztria – a válsághelyzetre való tekintettel – lehetővé teszi azoknak a menekülteknek az országba lépését, akik jelenleg a budapesti Keleti pályaudvarnál, illetve az M1-es autópályán vannak – közölte a szövetségi kancellária.

2015. szeptember 5., 01:03

Az osztrák rendőrség és a Vöröskereszt felkészült a Magyarországról Ausztria irányába úton levő menekültek fogadására, s elsősorban az emberek orvosi és a humanitárius ellátására koncentrálnak – közölte az osztrák belügyminisztérium péntek késő este.

Az osztrák belügyminisztérium közleménye szerint mindegyikük benyújthat menekültkérelmet Ausztriában és erről a tárca tájékoztatni is fogja a migránsokat. Hangsúlyozták: minden kérelmet egyedi és objektív eljárási keretek között bírálnak majd el. Ausztria megvizsgálja a menekülteljárás lefolytatásának körülményeit a Dublin III. rendelet értelmében, adott esetben az illetékes uniós országba küldhetik vissza a kérvényezőt – áll a közleményben. Amennyiben a menekült nem akar benyújtani kérelmet Ausztriában, úgy kényszerítő intézkedéseket csak az arányosság elve alapján alkalmaznak majd.

Az osztrák hatóságok számára most az a legfontosabb, hogy megakadályozzák az emberi tragédiákat, a végső cél pedig az, hogy fenntartsák a biztonságot és a rendet. A rendőrség együttműködik a segélyszervezetekkel is.

A jelenlegi helyzet megoldása csak az európai szolidaritás szellemében valósulhat meg – áll a közleményben.

Az APA osztrák hírügynökség kérdésére, miszerint küldenek-e buszokat a határhoz, a minisztérium egyelőre nem közölte, hogy miképpen fogják a menekülteket átvezetni a határon.

(

ORF/ MTI)