Ő lett 2023 roma hőse

Átadták a 2023. évi Aranypánt díjat az év roma hősének, amit Kovács Richárd, a dombóvári rendőrkapitányság főhadnagya nyert el.

2023. április 8., 19:43

Szerző:

Kovács Richárd kapta idén az év hétköznapi roma hősének járó Aranypánt-díjat - közölte a Roma Sajtóközpont szombaton az MTI-vel.

Tíz jelöltre lehetett szavazni az idei megméretésen.

A nyertes Kovács Richárd jelenleg a Dombóvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályán dolgozik főhadnagyként. A Tudományos Diákkörön Etnikai profilalkotás a rendőri intézkedések során című dolgozatával különdíjat érdemelt ki.

Többször nyerte el a testépítésért járó Mr. Zsaru címet, és több éremmel tért haza az Egyesült Államokban megrendezett World Police and Fire Games-ről is.

Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának romológia szakán tanul, mellette a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán joghallgató, a tervek szerint jövőre szerzi meg a doktori címet. Kutatási területe a mélyszegénység és a rendészet-szociológia.

A gyerekeknek azt szeretné megmutatni, hogy kitartással, sporttal és tanulással milyen eredményeket lehet elérni.

A korábbi kampányokban betöltött fontos szerepük miatt posztumusz Aranypánt-emlékdíjban részesült a Budapest Jazz Klubban tartott díjátadó gálán Mundér Gusztáv és Setét Jenő - írták.

1971-ben e napon ült össze az első Roma Világkongresszus, ennek tiszteletére április 8-át később Nemzetközi Roma Nappá nyilvánította az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ).

Magyarországon ekkor adja át a Roma Sajtóközpont - idén az 1 Magyarország Kezdeményezéssel együttműködve - a 2015-ben alapított, az év hétköznapi roma hősének járó Aranypánt díjat. A koronavírus-járvány miatt utoljára 2019-ben átadott, idén hatodik alkalommal meghirdetett elismerés célja, hogy évről-évre olyan embereket mutasson be a nagyközönségnek, akik foglalkozásuk révén elismerést vívtak ki a környezetükben, és emellett önazonos romaként élik mindennapjaikat.

Az aranypánt kifejezés is a romák többségének kettős identitását szimbolizálja - írták a közleményben.

(Kiemelt kép: Kovács Richárd rendőr főhadnagy a 2023. évi Aranypánt - Roma Hősök díj nyertese. Fotó: Roma Sajtóközpont, Facebook)