Április 6-án lesz a választás?

Az Együtt-PM választ vár a köztársasági elnöktől azzal kapcsolatban, hogy milyen egyeztetéseket folytat a jövő évi választásokról a Fidesszel és Orbán Viktorral.

2013. október 25., 16:22

Az Együtt-PM szövetség MTI-hez eljuttatott közleményében azért kérdezi ezt, mert a kereszténydemokrata Seszták Miklós pénteken a költségvetés parlamenti vitájában azt mondta: „2014. április 6-án meglátjuk, hogy ki mit mondott, és ki mit gondol. És reméljük, hogy a választópolgárok is ezt megfelelő módon fogják tudni figyelembe venni és értékelni”.

Az Együtt-PM közölte: ezek szerint a kormánypártok már tudják, mikor lesz a választás. Mindez arra utal, hogy Áder János köztársasági elnök, akinek a nemzet egységét kellene szimbolizálnia, anyapártjával már egyeztetett a választások kívánatos időpontjáról – fogalmaznak. Szerintük ez az újabb hír csak tovább növeli a demokratikus ellenzék aggodalmait a szabad választásokkal kapcsolatban.

„Ráadásul meggyőződésünk, hogy Magyarország érdeke azt diktálja, hogy az országgyűlési és az EP-választásokat egy időben tartsák jövőre. Választ várunk tehát Áder János köztársasági elnöktől, milyen egyeztetéseket folytat a jövő évi választásokról a Fidesszel és Orbán Viktorral? Mi indokolhatja a két külön időpontban megtartott választást?” – kérdezik.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.