Népszava: politikai okokból kirúgták a siófoki kórház egyik vezető orvosát és egy ápolót
Bezárásra ítéltek több osztályt a siófoki kórházban, amiről Facebook-bejegyzést osztott meg a kórház egyik ápolónője, ebben pedig Siófok és környéke országgyűlési képviselőjét, Witzmann Mihályt kritizálta. Néhány nappal később az osztály ápolási igazgatója magához rendelte és elbocsátotta az intézettől – írja a Népszava.
Az ápoló, H. V. Mónika a bejegyzést így írta le a lapnak:
„(...) Witzmann Mihály oldaláról osztottam meg egy bejegyzést azzal a megjegyzéssel, hogy remélhetőleg nem azért vág furcsa arcot a képviselő, mert urológiai problémája van, akkor ugyanis nehéz helyzetbe kerül. Előtte látott ugyanis napvilágot a hír, hogy Siófokon bezárnak osztályokat, többek között az urológiát”.
A nő hét évet dolgozott már külföldön, onnan tért vissza tavaly novemberben. Hamar csatlakozott aktivistaként a helyi ellenzéki pártokhoz, politikai meggyőződéséről pedig tájékoztatta felettesét, hozzátéve, hogy a politikát nem fogja bevinni az intézménybe. A Facebook-bejegyzés pedig intézményen kívüli szabad véleménynyilvánításnak számít, mégis arra hivatkozva bocsátották el, hogy sértette a kórház jó hírnevét. Felettesei a nő elmondása szerint azt mondták neki, hogy
„ilyen politikai helyzet van, tudod, milyen kellemetlen helyzetbe hozol bennünket, milyen kellemetlen helyzetbe hozod a főigazgató urat?”.
Kilépőpapírjait már át kellett volna vennie, ám mivel azokban nem szerepelt a valós indok, hogy a bejegyzés miatt küldték el, egyelőre azt nem vette át az elbocsátott ápoló. Elmondta, mindenképp bírósághoz fordul.
Távozott az orvosigazgató is
Nem csak H. V. Mónika az egyetlen, akinek elbocsátásában politikai szempontok játszhattak közre – írja a lap.
Nagy Gábor, Siófok frissen megválasztott alpolgármestere a kórház orvosigazgatójaként dolgozott, ám november 20-án megszüntették közalkalmazotti jogviszonyát. Az orvos korábban jelezte, hogy a választások után le kíván mondani pozíciójáról, de ekkor a kórházban még felajánlották neki a központi műtő vezetését. Két héttel később mégis behívatták, majd elbocsátották.
A történethez hozzátette a lap, hogy Nagy Gábor egyéni körzetben legyőzte a Fidesz-KDNP jelöltjét az önkormányzati választásokon.