Antiszemita, izraeli zászlóégető volt jobbikos írt az ellenzéki antiszemitizmus miatt aggódó Fidesz központi napilapjába
Miközben a Fidesz és médiája egészpályás letámadást indított a Jobbik (illetve a vele együttműködésre készülő baloldali ellenzék) ellen a párt ismert figuráinak rasszista, antiszemita múltja és kijelentései miatt, a Magyar Idők nevű központi pártlapból Magyar Nemzetté váló, a Fidesz médiaalapítványának tulajdonában lévő napilapban simán megjelenhetett egy közismert antiszemita, az egykor a Jobbikban a politizáló Lenhardt Balázs írása, aki volt pártját támadta. Amúgy nagyjából azzal, hogy elárulták az eszmét és már nem nácik.
A 444.hu vette észre, hogy Az elárult nemzeti lobogó címet viselő írásban Lenhardt azt írja, Vona Gábor volt pártelnök „megtagadta azt az ideológiát, amelyet képviselve a Jobbik 2006 után felemelkedett, és hideg technokrataként eladta a párt lelkét, és szerinte a párt saját magát szalámizza fel”.
Vagyis Lenhardt nem mást tett, mint a Fidesz lapjában bírálta a Jobbikot azért, mert Vona vezetésével eltávolodott a párt eredeti, rasszista és antiszemita eszmeiségétől.
Ennek fényében különösen érdekes felidézni Lenhardt Balázs korábbi tetteit és nyilatkozatait. A kormánymédia frissen debütált szerzője 2012-ben azt nyilatkozta a Kuruc.info-n, hogy „az MTK zsidó csapat, ezért nem szeretjük, jogunk van hozzá”.

– Az MTK nem csupán alapítása, múltja, tradíciói miatt zsidó, de a jelene is az: Várszegi Gábor a klubtulajdonos és Deutsch Tamás, a Fidesz díszzsidaja a klub elnöke – írta hét évvel ezelőtt Lenhardt, aki szerint a Jobbik elárulta régi eszméit.
Parlamenti képviselőként Lenhardt adott be írásbeli kérdést „A holokauszt-iparnak mindig jut pénz?” címmel, egy másik alkalommal pedig „úgynevezett holokausztáldozatokról” beszélt a parlamentben, ami miatt a Tett és Védelem Alapítvány fel is jelentette.
Egy alkalommal pedig izraeli zászlót égetett a Külügyminisztérium előtt, miközben a közönségből zengett a „Mocskos zsidók”-rigmus.
Lenhardt Balázst 2012-ben a Jobbik kizárta a pártból, mert feljelentette a pártot és Szegedi Csanádot, amiért a Jobbikból való távozása után is ragaszkodott EP-képviselői mandátumához. Szegedi Csanád akkor lépett ki a pártból, miután fény derült zsidó származására.