Annyira mindenre kiterjedt a nyomozás az Elios-ügyben, hogy a rendőrség az első gyanús pályázat anyagát sem kérte el

2018. november 10., 02:10

Szerző:

Az Országos Rendőr-főkapitányság kedden jelentette be, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a 2015-ig Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a résztulajdonában lévő Elios Innovatív Zrt. közvilágítási pályázatainak az ügyében, a Népszava pedig most a forrásaira a hivatkozva azt írja, hogy a rendőrség a cég 35 pályázaton át tartó sikerszériájának kezdő lökést adó Hódmezővásárhelytől sem kérte el a vonatkozó dokumentumokat. Korábban derült ki, hogy a siófoki pályázati anyagra sem voltak kíváncsiak 

Pintér Sándor belügyminiszter korábban még úgy nyilatkozott, a Készenléti Rendőrségen belül külön nyomozócsoport foglalkozik az Elios-üggyel, a nyomozást pedig annak ellenére szüntették meg, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által indított vizsgálat megállapítása szerint mind a 35 pályázatot visszaélések szegélyeztek, 17 esetében pedig az érintettek szervezett csalási mechanizmust építettek ki. 

Tiborcz István
Fotó: Merész Márton

Az Elios 2009 és 2014 között 43,7 millió euró (átszámítva 13,5 milliárd forint) értékben nyert el megbízást országszerte több város közvilágításának a korszerűsítésére, vagyis lámpacserére. A hódmezővásárhelyi pályázatnak azért van kulcsjelentősége, mert ez volt az első megbízás, amelyet az akkor még ES Holding néven ismert Elios 2010-ben elnyert. Akkor a város polgármestere Lázár János későbbi Miniszterelnökséget vezető miniszter, jelenleg országgyűlési képviselő volt, a szerepére az ügyben pedig enyhén szólva nem vet hízelgő fényt az OLAF több megállapítása sem.

  • Az ES Holding úgy futott be nyertesként a pályázaton, hogy a 2008-as évet bevétel nélkül zárta, 2009-ben pedig mindössze 9 millió forintos forgalma volt úgy, hogy korábban semmilyen referenciával nem rendelkezett a közvilágítás terén,
  • Bár a a szabad verseny elve tiltja, hogy egy korábbi versenytárs alvállalkozói szerepet kapjon egy pályázat nyertese mellett, a Tungsram-Schréder Zrt. 2011-ben 341 millió forintos szerződést köthetett az ES Holdinggal. Hagyományos esetben tiltott gyakorlatnak számít, hogy egy pályázat nyertese a korábbi vetélytársát bevonja az üzletbe, ráadásul a magyar közbeszerzési törvény akkor hatályban lévő rendelkezései úgy szóltak, hogy egy alvállalkozó a megbízás értékének maximum a 10 százalékáig szállhat be. A 341 milliós szerződéssel a Tungsram-Schrédernek 60 százalékig sikerült. A végső ár egyébként nem 577 millió, hanem 940 millió forint lett.
  • Egy tanácsadó cég, a Tender-Network Kft. az ES Holding mellett a megrendelőnek, a Lázár-féle önkormányzatnak is dolgozott.
  • De visszatetsző az is, hogy megrendelőként a Lázár-féle önkormányzat az energiahatékonysággal kapcsolatban nem írt elő semmit, így azt sem, hogy a cégnek hány lámpát kell cserélnie, azt pedig, hogy Hódmezővásárhely milyen technológiával takarítson meg energiát a közvilágításban, a  pályázókra bízták.

A Népszava megkérdezte a rendőrséget, hogy hány embert és kiket hallgattak ki a nyomozás során, de választ nem kapott, ugyanúgy, ahogyan korábban a 444 sem.

Az OLAF 43,7 millió euró (több mint 13 milliárd forint) EU-s támogatás megvonására tett javaslatot az ügyben az Európai Bizottságnak. Hadházy Ákos, az LMP volt társelnöke, jelenleg független országgyűlési képviselő szerint Tiborcz István két- és négymilliárd forint körüli összeghez juthatott hozzá illegálisan az Elios pályázati sikerszériája révén, Orbán Viktor viszont a vejéről szóló kérdést azzal rázta le, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Ettől függetlenül a történetnek nincs vége, a nyomozás megszüntetésére reagálva az OLAF jelezte, hogy az Európai Bizottság eljárást indított az ügyben. 

Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnökével szemben bizalmi szavazást tartottak, miután az általa vezetett testület elfogadta a kormány új igazságügyi reformját. Amivel kapcsolatban egyébként a bírók egy jelentős része éles kritikát fogalmazott meg.