Bocsánatkéréssel pótolja a fizetéseket Iváncsán a koreai beruházó

Az ország eddigi legnagyobb akkumulátorgyárának beruházói nem tudnak fizetni. Egyelőre csak bocsánatkérésre telik.

2023. november 8., 09:50

Szerző:

Az építkezéseken dolgozó magyar alvállalkozók a dél-koreai beruházások körülményeire panaszkodnak, mivel Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátorgyár-építkezésén még nem fizettek ki minden magyar beszállítót. A dél-koreai SK-csoport akkumulátorgyárai körül némileg homályos az érdemi előrelépés. Iváncsa 700 milliárd forintból megvalósult gigaüzemében – a HVG szerint – a hírekkel ellentétben még nem kezdődött meg a gyártás.

A százmilliárdok mellett eltörpül, ezért az építkezésen közreműködő több tucat magyar cég nem is érti, hogy az egyik koreai alvállalkozó, a The Duct Építőipari Szolgáltató Kft. miért nem fizette ki őket maradéktalanul.

Mivel a The Duct csődvédelmet kért még a nyáron, és ezzel 180 napos fizetési haladékhoz jutott, februárig nem is kérhetik tőle a számlák kifizetését. A 24.hu információja szerint a csődeljárásban összesen közel 8,9 milliárd forint hiteligénnyel jelentkezett be több mint 60 cég, aminek a kisebb része lehet a magyar alvállalkozók követelése.

Egyelőre azonban úgy áll a helyzet, hogy a magyar alvállalkozóknak sok közük nem lesz a megoldáshoz, Dél-Koreában kellene megegyezni az adósságrendezésről.

A portál emlékeztet, hogy nem először fordul elő magyarországi akkumulátorgyár-építkezésen, hogy a magyar beszállítók hoppon maradnak. Korábban a Samsung gödi építkezésén magyar alvállalkozóknak maradt adós ugyancsak dél-koreai cég. Iváncsán szintén a magyar vállalkozók maradtak üres zsebbel, miközben koreai cégek vitatkoznak egymással és a lánc végén a magyar alvállalkozók várnak hónapok óta a pénzükre.

A helyzetet bonyolítja, hogy az összesen 8,885 milliárd forint hitelezői igényből csak bő 1,5 milliárd forint az elismert követelés, azaz amit jogosnak tart a koreai The Duct. A tartozás nagyobb része, 7,33 milliárd forint a vitatott igény, ezeknek a gazdái dél-koreai cégek: a már említett SK, illetve a The Duct saját tulajdonosa, a Doboz Co. Ltd. 539 millió forintos követeléssel.

Korábban Jang Su Won, a The Duct ügyvezetője úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy vállalkozni jött Dél-Koreából, jóhiszeműen akart együttműködni a nagyberuházókkal, de végül csődbe ment. Most viszont a fenti fizetéselmaradás témájában nem válaszolt a 24.hu megkeresésére. A portál forrása szerint

az SK és a csődvédelembe menekült The Duct „pingpongoztak” a hitelezők feje felett. Elmondása szerint az SK a The Ducttól reorganizációs tervet kért, ami arra is kitér, hogy az elvégzett munkával hogyan számol el. Ebben a vitában a magyar alvállalkozóknak nem osztottak lapot.

A magyar vállalkozók egyelőre abban reménykedhetnek, hogy a decemberre tervezett újabb egyeztetés eredménnyel jár. Ekkor állítólag kiderül, hogy a koreai cégek miként tudnak – ha tudnak – megegyezni egymással. Addig is olvasgathatják az udvarias levelet, amelyben az adós „őszintén bocsánatot kér minden általa okozott gondért, sérelemért”, de sajnos nem tud fizetni.

(Kiemelt kép: a dolgozók parkolója az iváncsai óriás-akkumulátorgyár épülő komplexumánál. Fotó: Szabó Rebeka FB-oldal)